Izraeli atomfegyver?

Nem cáfolta Ehud Olmert izraeli miniszterelnök, hogy országa atomfegyverrel rendelkezik, megerősítve ezzel az izraeli kormány álláspontját a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban. A kormányfő tegnap Berlinben folytatott tárgyalásokat Angela Merkel német kancellárral, ezt követően pedig bejelentette: Izrael nem az első ország a Közel-Keleten, amely atomfegyverre tesz szert.

Gazda Árpád

2006. december 13., 00:002006. december 13., 00:00

Előzőleg egy német televíziós műsorban is közvetve elismerte, hogy országa nukleáris fegyverrel rendelkezik. Az izraeli politikusok felháborodottan reagáltak Olmert „elszólására”
Juval Steinitz, az ellenzéki konzervatív Likud párt képviselője szerint Olmert \"felelőtlen elszólása csaknem fél évszázad politikáját kérdőjelezi meg\". Egy másik Likud-képviselő, Szilvan Salom volt külügyminiszter úgy vélekedett: Olmert nyilatkozata hátráltathatja Izraelt abban a törekvésében, hogy rávegye a nemzetközi közösséget az iráni atomfegyverkezés meghiúsítására.
Mordeháj Vanunu volt atomipari technikus, aki 1986-ban kiadta az izraeli atomfegyverkezés titkát a The Sunday Times brit lapnak, és 18 évet töltött emiatt izraeli börtönben, kifejezte reményét, hogy nem elszólásról, hanem a hivatalos politika megváltozásának kezdetéről van szó, s Izrael ezentúl nyíltan elismeri atomhatalmi státusát. Az Angela Merkellel tartott tanácskozáson Olmert egyébként elengedhetetlennek nevezte az Irán elleni szankciókat, és mindkét állam elítélte Teherán nukleáris programját.

Hírösszefoglaló  

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Megvan az amerikai véleményvezér életét kioltó fegyver, a merénylő ellen hajtóvadászat folyik

Nagy erőkkel keresi a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda. Az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, és egy egyetemista korú támadót keresnek.

Megvan az amerikai véleményvezér életét kioltó fegyver, a merénylő ellen hajtóvadászat folyik
2025. szeptember 11., csütörtök

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében – közölte szerdán a brüsszeli testület.

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság
2025. szeptember 11., csütörtök

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk

Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk
2025. szeptember 11., csütörtök

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
2025. szeptember 11., csütörtök

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag

Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag
2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban