Hirdetés

Izraeli hadsereg: mindenhonnan kifüstöljük a Hamászt

•  Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg

Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg

Az izraeli csapatok mindenhová előrenyomulnak, ahol a Hamász megtalálható, beleértve a Gázai övezet déli részét is – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.

Hírösszefoglaló

2023. november 18., 09:202023. november 18., 09:20

„Ez ott és akkor fog megtörténni, ahol és amikor a hadseregszámára megfelelő lesz, és amikor a körülmények optimálisak” - mondta Daniel Hagari ellentengernagy, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője.

Október 7-e óta legalább 372 IDF-katona halt meg – mondta Hagari.

Hirdetés

Az utóbbi napokban egyre több jel utal arra, hogy szárazföldi offenzíva közeleghet az övezet déli részén.

Izraeli vezetők kijelentették, hogy Gáza északi része, beleértve Gázavárost is, immár Izrael ellenőrzése alatt áll.

Szerdán röplapot dobtak le a Gáza déli részének legnagyobb városától, Hán Júnisztól keletre fekvő településekre, amelyben arra figyelmeztették az ott élőket, hogy költözzenek el, és „menjenek az ismert óvóhelyekre”.

A hét elején Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt mondta, hogy az ország szárazföldi hadműveletei „hónapokig fognak tartani – és mind az északi, mind a déli (Gázai övezetre) kiterjednek. Felszámoljuk a Hamászt, bárhol is legyen”.

Közben

a palesztin Vörös Félhold állítása szerint az izraeli hadsereg szombatra virradóra támadást intézett Ciszjordániában a nábluszi Balata menekülttábor ellen, az akcióban pedig öten meghaltak, és ketten megsebesültek.

A légitámadás célpontja a tábor vezetősége szerint egy, a területet irányító Fatah szervezet székházául szolgáló épület volt.

A Balata menekülttábornak 24 ezer lakója van, köztük számos palesztin fegyveres szervezet tagjai is.

Izrael nem erősítette meg az információt.

Eközben

két üzemanyagszállító tartálykocsi lépett be Gázába a rafahi átkelőn keresztül pénteken

– közölte egy izraeli kormányzati ügynökség a CNN-nel, miután az ország háborús kabinetje jóváhagyta azt az intézkedést, amely lehetővé teszi a rendszeres szállítást az ostromlott enklávéba.

A tartálykocsik 60 ezer liter gázolajat szállítottak – közölte a palesztinokkal civil ügyekben kapcsolatot tartó izraeli kormánytevékenységek koordinátora a területeken.

„Ez az üzemanyag korlátozott módon nemzetközi szervezetek, az UNRWA számára érkezett” – mondta Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő, utalva az ENSZ Gázában működő segélyszervezetére.

„Vannak sótalanító létesítmények, amelyeknek a déli régió vízellátását kellene biztosítaniuk, így az üzemanyagot csak erre a két szükségletre használják. Odafigyelünk, hogy biztosítsuk, hogy csak erre a két szükségletre használják fel. Ezt (a folyamatot) az USA és Egyiptom vezeti”.

A bejelentés előzménye, hogy az izraeli izraeli háborús kabinet pénteken jóváhagyta azt az intézkedést, amely lehetővé teszi, hogy naponta két üzemanyagszállító tartálykocsit vezessenek be a Gázai övezetbe a víz- és csatornarendszer működtetésére.

Ezek a rendszerek az összeomlás szélén állnak, tekintve, hogy nincs áram és nincs lehetőség a szennyvíz- és vízhálózatok működtetésére.

A szállítások révén 48 óránként 140 ezer liter üzemanyag érkezik Gázába – mondta a CNN-nek az amerikai külügyminisztérium egyik tisztviselője.

Eközben

az amerikai oktatási minisztérium vizsgálatot indított hét nagy oktatási intézménynél az elmúlt időszakban tapasztalt antiszemita és iszlámellenes megnyilvánulások miatt

– közölte Miguel Cardona miniszter pénteken.

Eljárás alá került a nagy elit egyetemek közül a Columbia, a Cornell és a Pennsylvaniai Egyetem (UPenn), valamint egy Kansas állambeli teljes iskolakerület, amely általános és középiskolákat tömörít. A vizsgálat bejelentésre indult, amelyek zsidó- és iszlámellenes jelenségekről szóltak. Miguel Cardona miniszter közlése szerint várhatóan további intézményeknél is nyomozást kezdenek az incidensek miatt.

Az eljárások az amerikai polgárjogi törvény (Civil Rights Act) alapján indultak, amely kimondja, hogy az oktatási intézménynek minden diák számára garantálnia kell a diszkriminációtól mentes környezetet.

A Hamász által Izrael ellen indított támadás nyomán, illetve az izraeli katonai válaszcsapást követően diákszervezetek számos amerikai egyetemen szerveztek palesztinpárti tüntetéseket, a Hamászt is támogató, Izrael-ellenes megnyilvánulásokkal, amelyek nyomán zsidó diákok megfélemlítő hangulatra panaszkodtak. A New York államban működő Cornell Egyetemen zsidó diákok megölésével fenyegető hallgatót vett őrizetbe a rendőrség.

Az oktatási tárca által indított vizsgálat öt esetben antiszemitizmus, két helyen iszlámellenes megnyilvánulás gyanújával zajlik,

és az oktatási intézmények számára ajánlással zárulhat, ha igazolódik a diszkriminatív gyakorlat. Amennyiben az intézmények nem felelnek meg a törvényi előírásnak, akkor a szövetségi támogatás elvesztését kockáztatják - hívta fel a figyelmet Miguel Cardona miniszter.

New Yorkban a Columbia Egyetemen és a New York Egyetemen péntekre újabb tüntetést szerveztek palesztinbarát diákszervezetek. Szerdán a Columbia Egyetemen szervezésében egy palesztin diákszövetség hívására tömegmegmozdulást tartottak, amelyen oktatók is részt vettek, miután az intézmény vezetése a tanulmányi időszak további három hetére felfüggesztett két palesztinpárti diákszervezetet.

Pénteken New Yorkban újabb palesztinpárti tüntetéseken a rendőrök többeket letartóztattak.

Tiltakozók jelentek meg a News Corp médiavállalkozás és egy befektetési cég, a BNY Mellon székhelyén. A vállalkozásokat Izrael támogatásával vádolták, a médiacéghez tartozó médiumokat pedig Izrael iránti elfogultsággal.

Csütörtökön San Franciscoban a rendőrök 50 embert vettek őrizetbe, akik lezárták a kaliforniai nagyváros egyik legfontosabb hídját, az öböl feletti Bay Bridge-t. A híd forgalmát hosszabb időn keresztül bénította meg a tűzszünetet követelő több száz tiltakozó, akik először teherautókkal zárták el a forgalmat, majd élőláncot alkottak a reggeli csúcsforgalomban.

A fővárosban, Washingtonban szintén csütörtökön több tucat tiltakozó sérült meg, amikor a rendőrség felszámolta a Demokrata Nemzeti Bizottság, a Demokrata Párt irányító testületének központi irodája elé szervezett tüntetést. A tiltakozók tűzszünetet és az izraeli hadsereg Gázai övezetben zajló műveletének leállítását követelték.

Újabb támadások amerikai katonai érdekeltségek ellen a Közel-Keleten, Washington szankciókkal válaszolt

Újabb támadásokat intéztek az amerikai katonaság ellen fegyveres csoportok Irakban és Szíriában pénteken, eközben az amerikai kormány szankciókkal sújtott iraki félkatonai szervezeteket.
Irakban kettő, Szíriában egy helyszínen indítottak katonai drónokat az amerikai hedsereg által használt támaszpontok ellen. Az iraki Erbilben az Al-Harir légi bázist érte támadás, ebben senki nem sérült meg, de anyagi károk keletkeztek. A nyugat-iraki Al-Aszad támaszpont ellen irányuló dróntámadás viszont sem sérülést, sem károkat nem okozott. Északkelet-Szíriában, a Tall Baydar légitámaszponttal szemben indított drónok kisebb sérüléseket okoztak egy katonának – közölték illetékesek.
Október 17-e óta az Egyesült Államok Szíriában és Irakban szolgáló egységei ellen legkevesebb 60 támadást indítottak különböző iszlamista fegyveres csoportok, és legkevesebb 59 katona szenvedett többnyire kisebb sérüléseket. Az amerikai hadsereg válaszul az elmúlt hetekben Szíriában több légicsapást hajtott végre fegyveres csoportok raktárai ellen.
Pénteken az amerikai pénzügyminisztérium szankciókkal sújtotta az egyik meghatározó iraki síita milícia hat tagját, illetve támogatóját. A bejelentés szerint többek mellett büntetőintézkedés alá került a Kata'ib Hezbollah nevű fegyveres szervezetet vezető Súra Tanács tagja, valamint külügyi vezetője, és az iráni Forradalmi Gárda elit egységének a Kudsz Brigádnak egyik vezető tisztségviselője, aki az iraki milícia tagjainak kiképzéseit szervezi. A Kata'ib Hezbollahhoz kötnek több, a közelmúltban amerikai érdekeltségek ellen elkövetett támadást.
Az érintetteknek zárolták minden, az Egyesült Államokban, illetve amerikai érdekeltségű szervezetnél őrzött vagyonát a szankciók alapján, és minden üzleti kapcsolat tilos velük az amerikai gazdasági társaságok számára.
Ezzel egy időben az amerikai külügyminisztérium szankciós listára helyezett egy másik iraki félkatonai szervezetet, a Kataib Szajjid al-Suhada nevű, szintén Irán által támogatott csoportot, amit ugyancsak felelősnek tartanak az amerikaiak elleni támadásokért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 20., hétfő

Moszkva a békecsúcsról: kapcsolatba lépett az orosz és az amerikai külügyminiszter

Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter a tervezett budapesti csúcstalálkozó előkészítéséről – közölte honlapján hétfőn az orosz diplomáciai tárca.

Moszkva a békecsúcsról: kapcsolatba lépett az orosz és az amerikai külügyminiszter
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Az Európai Tanács 2028. január 1-jéig teljesen megszüntetné az orosz földgáz behozatalát az unióba

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetről – közölte a testület hétfőn.

Az Európai Tanács 2028. január 1-jéig teljesen megszüntetné az orosz földgáz behozatalát az unióba
2025. október 20., hétfő

Zelenszkijnek nem tetszik, hogy Trump és Putyin Budapesten tárgyal, de ha meghívják, odautazik

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss nyilatkozatban megerősítette, kész elmenni Budapestre, hogy „bármilyen formában” felvegye a kapcsolatot az ott találkozó Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Zelenszkijnek nem tetszik, hogy Trump és Putyin Budapesten tárgyal, de ha meghívják, odautazik
2025. október 20., hétfő

Kallas: nem szép dolog, hogy Putyin Budapestre látogat

„Nem szép dolog”, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleg az EU-tag Magyarországra utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Ukrajnáról – jelentette ki hétfőn Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője.

Kallas: nem szép dolog, hogy Putyin Budapestre látogat
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Izraeli katonákat öltek meg, légicsapásokat mértek Gázára, de a felek szerint elkötelezettek a tűzszünet mellett

Bár vasárnap összecsapásik zajlottak Gázában, amelyek során izraeli katonák haltak meg, az izraeli hadsereg pedig gázai célpontokat támadott, a felek szerint elkötelezettek a tűzszüneti megállapodás betartása mellett.

Izraeli katonákat öltek meg, légicsapásokat mértek Gázára, de a felek szerint elkötelezettek a tűzszünet mellett
2025. október 20., hétfő

Trump területek átadására szólította Zelenszkijt a béke érdekében

Donald Trump amerikai elnök a feszült hangulatú pénteki találkozón arra ösztönözte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy adjon át területeket Oroszországnak, ami csalódást okozott az ukrán delegációnak.

Trump területek átadására szólította Zelenszkijt a béke érdekében
2025. október 19., vasárnap

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Putyinnal
Hirdetés
2025. október 18., szombat

A szankciók miatt ezen a kerülőúton érkezhet Putyin Budapestre

Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok által bevezetett szankciók miatt az orosz elnöki repülőgép nem használhatja a nyugati országok légterét, így mintegy 5000 kilométeres út megtétele után érkezhet meg Budapestre.

A szankciók miatt ezen a kerülőúton érkezhet Putyin Budapestre
2025. október 18., szombat

A Vatikán adatai szerint nőtt a katolikusok száma, viszont csökkent a papoké

Egy év alatt több mint 15 millióval emelkedett, és meghaladja az 1,4 milliárdot a katolikusok száma a világban, miközben a papi hivatást választók száma csökkent – derült ki a Fides katolikus hírügynökség statisztikáiból.

A Vatikán adatai szerint nőtt a katolikusok száma, viszont csökkent a papoké
2025. október 18., szombat

Budapesti békecsúcs: Donald Trump szerint Magyarország biztonságos ország

Magyarország biztonságos ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Washingtonban pénteken azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint Budapesten rendezik következő találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Budapesti békecsúcs: Donald Trump szerint Magyarország biztonságos ország
Hirdetés
Hirdetés