
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Újabb légitámadást intézett Ukrajna ellen Oroszország hétfőre virradóra.
2023. május 01., 08:482023. május 01., 08:48
Az ukrán média jelentése szerint hétfő hajnalban robbanások hallatszottak Kijev, Dnyipropetrovszk és Szumi régiókban is.
„A légvédelmi rendszerek bevetésre kerültek. Maradjanak nyugodtak! Maradjanak az óvóhelyeken, amíg a légiriadó véget nem ér!” – írták a kijevi területi közigazgatás hivatalos a Telegram-oldalán.
Az ukrán állami katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az ország egész területére légiriadót rendeltek el.
Eközben Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatását követően a pápai repülőn, útban Rómába, vasárnap este adott interjújában azt közölte: a Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt, hogy véget vethessenek Oroszország és Ukrajna konfliktusának.
„Kész vagyok mindent megtenni, ami szükséges. Egy misszió van folyamatban, de ez még nem nyilvános. Ha az lesz, majd felfedem” – mondta a katolikus egyházfő anélkül, hogy további részleteket közölt volna ezen erőfeszítésekről.
„Úgy vélem, békét csakis a csatornák megnyitásával lehet kötni. Sosem lehet békét elérni elzárkózás útján” – fogalmazott a pápa.
„A tanácskozásokon nem pusztán a Piroska és a farkasról beszéltünk. Mindezeket a dolgokat megvitattuk. Mindenki érdekelt a békéhez vezető útban” – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Az ukrajnai orosz hadművelet tavaly februári kezdete óta a katolikus egyházfő szinte heti rendszerességgel sürget békét és ismételten kifejezte azon szándékát, hogy hajlandó közvetítőként fellépni Kijev és Moszkva között.
Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön tárgyalt a Vatikánban a béke érdekében tett erőfeszítésekről, a humanitárius helyzetről, valamint az ukrajnai egyházakról Ferenc pápával. Smihal egyben látogatásra hívta a katolikus egyházfőt az ukrán fővárosba.
A 86 éves Ferenc pápa már korábban beszélt arról, hogy egy békemisszió keretében ellátogatna Kijevbe, de Moszkvába is.
Ferenc pápa az interjúban beszélt egészségi állapotáról is március végi kórházi kezelésével összefüggésben, amikor hörghurut miatt szorult orvosi ellátásra.
„Nem vesztettem el az eszméletem, de magas lázam volt és délután háromkor az orvos egyenesen a kórházba kísért” – ismertette Ferenc pápa a március 29-én történteket.
Hála Istennek beszámolhatok erről. A testem jól vette a kezelést, hála az Úrnak” – tette hozzá Ferenc pápa, aki huszonegy évesen tüdőgyulladást kapott, s életét csak fél tüdejének eltávolításával tudták megmenteni.
Hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs változás a Portugáliába, Franciaországba és Mongóliába tervezett útjait illetően.
Mindeközben Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoshadsereg alapítója egy Twitter-videóban azzal fenyegetett: kivonja erőit a kelet-ukrajnai Bahmutból, ha az orosz katonai parancsnokság nem biztosít több lőszert, tudatta az Index. Hozzátette, mindezt levélben tudatta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel, akinek 24 órás határidőt adott neki, hogy biztosítsa csapatai számára a szükséges mennyiségű lőszert. „Szervezett módon ki kell vonulniuk, vagy maradnak, és mind meghalnak” – figyelmeztetett.
Hozzátette,
„A Wagner a szükséges lőszer töredékét kapja” – hangsúlyozta, majd hozzátette: „Abba kell hagynunk a lakosság megtévesztését, és ki kell mondanunk őszintén: Oroszország a katasztrófa szélén áll.”
Mindez újabb jele annak, hogy a túlságosan nagy befolyásra szert tett Prigozsin és az orosz vezetés – különösen a hadsereg irányítói – között megromlott a viszony.
Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Emmanuel Macron francia elnök vasárnap telefonon egyeztettek Ukrajna katonai szükségleteiről.
Egy esti videóbeszéd során Zelenszkij elmondta, hogy egyeztették álláspontjukat a háborúval kapcsolatban, és megköszönte Franciaországnak, hogy megígérte, hogy fegyvereket küld Ukrajnának.
A francia elnökség közölte, hogy
A két ország vezetője arról is beszélt, hogy hogyan lehetne véget vetni Ukrajna Oroszországgal vívott háborújának.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
Románia nyitott az Ukrajnával való együttműködésre a védelmi ipar területén, többek között az Európai Biztonsági Akció (SAFE) keretében – közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium.
Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.
Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
szóljon hozzá!