2011. február 17., 10:512011. február 17., 10:51
A vezető baloldali liberális brit napilapnak maga az egykori forrás, Rafid Ahmed Alvan el-Dzsanabi iraki vegyészmérnök mondta el, hogy ő találta ki a mobil biológiai fegyverekkel felszerelt teherautókról és titkos gyárakról szóló „meséket”, így próbálva hozzájárulni Szaddám Huszein néhai iraki elnök rezsimjének megdöntéséhez.
Dzsanabi, aki 1995-ben menekült el Irakból, és jelenleg a németországi Karlsruhéban él, a brit lapnak felfedte, hogy az általa kitalált információkat még 2000-ben mondta el a német hírszerzés (BND) egy tisztjének. A BND még abban az évben utánajárt Dzsanabi állításainak, és meggyőződött azok hamis mivoltáról. Hamarosan azonban egyértelművé vált számára, hogy továbbra is komolyan veszik mint információforrást, mivel a német hírszerzés 2002-től ismét rendszeresen felvette vele a kapcsolatot. Elmondta: akkor már világosan látta, hogy a háborúhoz készítik elő a terepet. Dzsanabi állításaiból még Colin Powell akkori amerikai külügyminiszter is számos elemet átvett a háború kezdete előtt, 2003 februárjában, az ENSZ-ben elmondott beszédében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.