2011. szeptember 16., 13:432011. szeptember 16., 13:43
Az MTI által idézett közlemény szerint az uszályt folyami ellenőrzés során vizsgálták át, a szabadkikötőben éppen rakodták a vízi járművet.
A román állampolgárságú kormányos a hajó készletében lévő 783 liter üzemanyag származását nem tudta igazolni, később a hajó- és a gépnapló vizsgálatából az is kiderült, hogy az uszály korábban – Ausztriában és Komáromban – további 1446 liter gázolajat vett át egy másik román hajóról, az áttárolásról azonban nem rendelkezett bizonylattal.
Az üzemanyag jelölt volt, ilyen gázolajat viszont csak a hajó üzemanyagtartályában használhatnak fel – olvasható a NAV közleményében. A több ezer liter üzemanyagot, valamint a 27 millió forint értékű uszályt a nyomozók lefoglalták, az ügyben jövedéki orgazdaság elkövetése miatt indult nyomozás. A bírság összege várhatóan meghaladja a 1,5 millió forintot – írta a NAV.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.