Hirdetés

Hullnak a fejek

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Távozik a magyar rendészeti miniszter és a két főrendőr. Petrétei József magyar igazságügyi és rendészeti miniszter (képünkön) benyújtotta tegnap felmentési kérelmét, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök május 31-i hatállyal el is fogadott. Távozik a posztjáról három rendőri vezető: Bene László országos, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, valamint Dobozi József, a Rebisz (Rendészeti és Biztonsági Szolgálat) parancsnoka is.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. május 21., 00:002007. május 21., 00:00

A tárcavezető és a főrendőrök távozását Gyurcsány Ferenc kormányfő jelentette be, miután tegnap parlamenti dolgozószobájában találkozott velük.

Gyurcsány Bene László országos rendőrfőkapitányt május 31-i hatálylyal mentette fel a beosztásából, és ugyancsak május végétől kezdeményezte az igazságügyi miniszternél Gergényi Péter budapesti főkapitány felmentését is. Hozzátette: elfogadják a REBISZ parancsnokának felmentésére vonatkozó kérelmét is. A kormányfő elmondta: a rendőrségi vezetők távozásához nem egy konkrét esemény vezetett: azok az ügyek, amelyek jelenleg is borzolják a közvéleményt, alkalmasak arra, hogy megingassák a rendőrségbe vetett bizalmat.

Mint ismeretes, az elmúlt két hétben megszaporodtak a rendőrséggel kapcsolatos botrányok. Olyan bűncselekmények kerültek ugyanis napvilágra, amelyekről bebizonyosodott, hogy rendőrök követték el, vagy rendőr gyanúsítottjaik vannak. Így többek között egy rendőr, aki a Széna téri túszejtős bankrablás helyszínelésében vett részt, 460 ezer forintot lopott el a bankból, majd folytatta a szolgálatát, Borsod megyében pedig tizenhárom rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint egyes autómentéssel foglalkozó vállalkozóknak több megbízást szereztek pénzért. A legsúlyosabb az a bűncselekmény, amelynek során öt rendőr Budapesten megerőszakolt egy huszonegy éves lányt. A szembesítés során az áldozat azonosította az elkövetőket.

A kormányfő szerint a személyi kérdések önmagukban nem oldják meg a megrendült társadalmi közbizalmat, de a helyreállítás útjában állnak. Hozzátette: szervezeti változásokat is tervez, ezek között azonban nem szerepel egy önálló rendészeti minisztérium felállítása.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés