
A magyar Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén hitelesítette a kormánynak a kötelező betelepítési kvóta ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezését.
2016. március 01., 19:302016. március 01., 19:30
2016. március 01., 19:552016. március 01., 19:55
A kormány által az NVB-hez benyújtott és most hitelesített kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
A hitelesítést kilencen támogatták, ellene szavazott Fábián Adrián választott tag, valamint Bodolai László, az LMP és Litresits András, az MSZP delegáltja. Patyi András, a testület elnöke azt javasolta, a kérdést hitelesítsék, mert az nem ütközik tiltott tárgykörbe, valamint megfelel a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség követelményének. Amint mondta, a választók el tudják dönteni, hogy igennel vagy nemmel kívánnak a kérdésre szavazni, az Országgyűlés pedig el tudja dönteni, érvényes és eredményes népszavazás esetén milyen jogalkotási kötelezettség terheli.
Hozzátette: a kérdésben az Európai Unió szerepel, ezért felvetődik, hogy pontosan az EU mely szervére vonatkozik a kérdés, de szavai szerint a kérdés megszövegezéséből egyértelműen következik, hogy az EU-t és annak valamennyi intézményét és szervét kell az „Európai Unió” kifejezésen érteni. A PM és az MLP is a Kúriánál támadja meg az NVB döntését, míg a Jobbik szerint menekültszállások építésére nincs szükség.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!