
Az észak-koreai állami média közölte, hogy az ország sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával szerdán.
2016. január 06., 16:292016. január 06., 16:29
2016. január 06., 16:292016. január 06., 16:29
Nem sokkal korábban a dél-koreai és a kínai földtani intézet is arról számolt be, hogy emberi tevékenység, feltételezhetően robbanás okozta földrengést észlelt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északkeleti részén.
Az állami televízióban közölt bejelentés szerint az ország „teljes sikerrel” tesztelt egy „miniatürizált” hidrogénbombát, amivel „újabb szintre lépett nukleáris ereje”. Phenjan azt is leszögezte: továbbra is fejleszteni fogja nukleáris programját, hogy „megvédje magát az Egyesült Államok ellenséges lépéseitől\". A KCNA hivatalos hírügynökségen keresztül közzétett közlemény mindazonáltal azt állítja, hogy Észak-Korea „felelősségteljes nukleáris hatalomként” fog viselkedni, és csak akkor fogja bevetni nukleáris fegyvereit, ha megsértik szuverenitását.
Megfigyelők meglepetésként értékelték a bejelentést. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető december elején utalt rá, hogy a kelet-ázsiai kommunista diktatúrának hidrogénbombája is van, de ezt az Egyesült Államok és Dél-Korea, valamint független szakértők is kétkedve fogadták. Az atommaghasadás elvén alapuló atombombánál sokkalta pusztítóbb erejű a hidrogénbomba, amely a magfúzióval vált ki robbanást; ugyanakkor sokkal nehezebb is létrehozni egy ilyen fegyvert. A bejelentés nyomán szerdára összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát.
A phenjani rezsim rendszeresen tesz ellenőrizhetetlen kijelentéseket a nukleáris fegyverkezés terén elért képességeivel kapcsolatban. Egyebek közt azt állítja, hogy atomfegyvereivel képes elérni az Egyesült Államok területét, ezt azonban a szakértők többsége egyelőre kizártnak tartja. Mindazonáltal az ország 2006 és 2013 között már végrehajtott három kísérleti atombomba-robbantást, amelyek nyomán nemzetközi szankciók sorával kénytelen szembenézni. Amerikai és kínai szakértők korábban úgy becsülték, hogy az ország 10-20 atomrobbanófejjel rendelkezhet.
Elemzők szerint ha a szerdai bejelentés igaznak bizonyul, vélhetően újabb szankciókra számíthat a kommunista diktatúra.
Phenjan közlése előtt másfél órával térségbeli földtani intézetek arról adtak hírt, hogy a Richter-skála szerint 4,9 és 5,1 közötti erősségű földrengést észleltek a felszín alatt kis mélységben Észak-Korea északkeleti részén, nem messze Kildzsu városától, amelynek körzetében található a legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti központ is. A földmozgást Dél-Korea, Kína és az Egyesült Államok földtani intézete, valamint az európai EMSC földrengéskutató intézet is észlelte.
A kínai jelentések arról szóltak, hogy a rengés epicentruma a földfelszínhez viszonyítva „nulla kilométeres” mélységben, azaz közvetlenül a felszínen volt. Az amerikai földtani intézet (USGS) ugyanakkor arról számolt be, hogy a földrengés epicentruma 10 kilométerrel a felszín alatt volt. A jelentések alapján a földrengés epicentruma 30-50 kilométerre volt Kildzsu városától, amelynek körzetében található a legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti központ is. Phenjan ezen a területen hajtotta végre korábbi atomrobbantásait.
Pak Gun Hje dél-koreai elnök nemzetbiztonsági kabinetjének rendkívüli ülése után bejelentette, hogy országa határozott lépéseket tesz további hasonló észak-koreai provokációk megakadályozására. A bombakísérlet változást hozhat az észak-koreai nukleáris program miatti nemzetközi helyzetben – tette hozzá. A dél-koreai hírszerzés szerint lehetséges, hogy az amit Észak-Korea felrobbantott, nem hidrogénbomba volt – jelentette a Yonhap hírügynökség.
A szöuli külügyminisztérium leszögezte, hogy a robbantás a Phenjanra kivetett ENSZ-szankciók megsértésének minősül, amelyre nemzetközi választ kell adni. A dél-koreai hadsereg pedig azt jelentette be, hogy fokozzák Észak-Korea katonai lépéseinek megfigyelését a történtek miatt.
Észak-Korea állítólagos hidrogénbomba-kísérlete ellentmond az atomfegyverek felszámolása céljának – írta szerdán a Hszinhua kínai hírügynökség, és figyelmeztetett, hogy „nemkívánatos és esztelen” minden olyan cselekedet, amely felborítja Északkelet-Ázsia stabilitását. A hírügynökség véleménynyilvánításai nem hivatalos kormányzati közlések, de tükrözik a hivatalos Peking álláspontját – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.
Japán tiltakozott az észak-koreai állítólagos hidrogénbombateszt miatt, Tokió a helyzetről tárgyalna Washingtonnal, Moszkvával, Szöullal és Pekinggel – közölte a kormányszóvivő. „Ezt nem fogadhatjuk el, határozottan tiltakozunk ellene” – szögezte le Szuga Josihide. Abe Sindzó Japán kormányfő korábban közölte, hogy Tokió „határozott választ\" fog adni az észak-koreai lépésre, amely veszélyt jelent a szigetország biztonságára nézve.
Az Egyesült Államokban a szakértők egyelőre még csak vizsgálják az észak-koreai állítólagos hidrogénbomba-robbantásról Phenjanban tett bejelentést, John Kirby külügyi szóvivő ennek ellenére felszólította Észak-Koreát, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségeit.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!