
Az ítélethirdetés kedd reggel 9 órakor kezdődött meg. Az augusztus 5. óta előzetes letartóztatásban lévő volt ukrán kormányfőt azzal vádolják, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül kötötte meg Oroszországgal a vád szerint Ukrajna számára hátrányos gázszállítási szerződéseket, 200 millió dolláros kárt okozva az országnak. Az ügyész hétévi börtönbüntetés kiszabását kérte.
A bíróság a hét év szabadságvesztés kiszabása mellett azt is elrendelte, hogy Timosenko térítse meg a 200 millió dollár értékű kárt is, amelyet a Naftogaz állami társaságnak okozott a hátrányos szerdőséek aláírásával. Az ítélet szerint a volt ukrán miniszterelnök három évig nem tüölthet be köztisztséget.
Timosenko mindvégig tagadta, hogy bűnt követett volna el, és vádolja vádolja politikai ellenlábasát, Viktor Janukovics elnököt, hogy így akarja őt eltávolítani a politikai színtérről.
„Dicsőség Ukrajnának” – kiáltotta a vádlott a tárgyalóterembe érve. Timosenko a szokásos népi hajkoszorúval a fején, férje és lánya társaságában érkezett.
A bíróság előtt az ellenzéki vezető több száz híve gyűlt össze. „Szabadságot Julijának”, „Le a banditákkal” – skandálták a több száz, sisakos, pajzsos rohamrendőr gyűrűjében. A belügyminisztérium egyik illetékesének közlése szerint „terrorveszélytől tartva” a bíróság környékét mintegy ezer rendőr biztosítja.
Az Ukrajnával társulási szerződés aláírására készülő Európai Unió bírálta az eljárást, és figyelmeztetett, hogy az ellenzéki vezető elítélésének hátrányos következményei lesznek Kijev és Brüsszel kapcsolataira.
Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió mélységes csalódottságának adott hangot kedden. Ashton a tagállamok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozása közben kiadott állásfoglalásában megállapította, hogy a büntetőper lefolytatása során nem tartották tiszteletben a tisztességes, átlátható és független jogi eljárás nemzetközileg elfogadott normáit. Ashton szerint Ukrajnában az igazságszolgáltatást politikailag motivált módon, szelektíven alkalmazzák az ellenzék vezetőivel és a korábbi kormány tagjaival szemben.
Az Európai Unió felszólította az ukrán hatóságokat, hogy biztosítsák a tisztességes, átlátható és pártatlan eljárást Timosenko fellebbezési ügyének elbírálásakor, illetve volt kormánytagokkal kapcsolatos más ügyekben.
Ashton az állásfoglalásban külön kitért arra: a fellebbezési jogot nem szabad csorbítani azzal, hogy a vádlottat korlátozzák választásokon való indulásban, beleértve a jövőre esedékes parlamenti választásokat.
Az uniós állásfoglalás szerint jelentős hatást gyakorol majd az EU-ukrán kapcsolatokra az, hogy miként tartják tiszteletben az ukrán hatóságok a jogállamiság általános értékeit, illetve miképpen kezelik ezeket a konkrét ügyeket. Ashton utalt ezzel kapcsolatban a készülő EU-ukrán társulási megállapodás megkötésének kérdésére, valamint a politikai párbeszéd, illetve a szélesebb értelemben vett együttműködés jövőjére.
„Politikailag motiváltnak” minősítette Julija Timosenko perét keddi állásfoglalásában az Amnesty International. A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének londoni közleménye szerint a Timosenko ellen felhozott vádak „nemzetközileg értelmezhetetlen kihágásokra” alapulnak, politikailag motiváltak, és arra irányuló kísérletet jelentenek, hogy kriminalizálják a volt miniszterelnök által munkája során hozott döntéseket.
Az Amnesty International szerint a rossz politikai döntéseket – „ha itt egyáltalán erről van szó” – a választóknak kell büntetniük, nem a bíróságoknak. Julija Timosenko elítélése az ellene megfogalmazott vádpontok alapján törvényellenes, ezért Timosenkót azonnali hatállyal szabadon kell engedni, és a vele szemben felhozott összes vádat ejteni kell – áll az AI keddi londoni felhívásában.
Az emberi jogi szervezet szerint a Timosenko-per rendszerszintű problémákat tárt fel az ukrán igazságszolgáltatáson belül, és az eljárás kétségeket ébreszt az ukrán bíróságok függetlenségével kapcsolatban.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.