2011. március 29., 17:362011. március 29., 17:36
A magyar külügyminisztérium szerint Farkas Géza a hivatkozott cikkben a magánvéleményét közölte, az nem tekinthető a magyar diplomácia hivatalos álláspontjának.
Az Új Szó szlovákiai magyar napilap hétfői kiadásában arról írt: Budapest visszahívta állomáshelyéről a pozsonyi konzult.
Az újság szerint Farkas Gézát szlovák szervezetek részéről az utóbbi hónapokban több bírálat érte egy interjúban tett kijelentései miatt; a konzul a szlovákság történelmének egyes részeiről, elsősorban a Cirill - Metód-kultuszról beszélt, mondván, ez utólagosan kapott ekkora hangsúlyt, egyébként a középkor folyamán nem létezett, ellentétben a Szent István-kultusszal.
„Szlovákia az állami attribútumokat, mint egyfajta licencet vette át, nem pedig sok évszázados küzdelemben harcolta ki őket. A szlovák társadalom ezeket a jegyeket magán viseli, történelmet és identitást nagyon nehéz mesterséges eszközökkel kialakítani” – mondta a konzul a bumm.sk szlovákiai magyar hírportálnak egy február 9-én megjelent interjúban.
A nyilatkozat miatt tiltakozott a Matica Slovenská, a Pánszláv Unió és a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS). Vladimír Meciar pártja szerint a konzul a szlovák államiság létjogosultságát vonta kétségbe, ezért tiltakozásra szólította fel Mikulás Dzurinda külügyminisztert. A szlovák külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a konzul visszahívását – írta az Új Szó című szlovákiai magyar lap.
Izrael úgy véli, hogy a magas rangú iráni tisztségviselők és katonai vezetők ellen folytatott célzott likvidálási művelete „káoszt” szít az iráni rezsim vezetésében.
Az ukrán nagy hatótávolságú drónok már az orosz–ukrán határtól több mint 1500 kilométerre fekvő orosz Urál-vidéket is fenyegetik – jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára, volt védelmi miniszter kedden a tanács ülésén.
Még néhány óráig kérhető a levélben szavazók névjegyzékébe vétele az áprilisi magyarországi országgyűlési választásra.
Miközben Irán bosszút esküdött az országot de facto vezető Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője megölése miatt, egyértelművé vált, hogy a felkért országok nem kívánnak segíteni Washingtonnak.
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
szóljon hozzá!