Hirdetés

Hatályba lépett az amnesztiatörvény Ukrajnában

Hatályba lépett Ukrajnában az amnesztiatörvény hétfőn, miután az ellenzéki tüntetők teljesítették a jogszabály szabta feltételeket – közölte az ukrán főügyészség hivatalos honlapján.

Hírösszefoglaló

2014. február 17., 12:092014. február 17., 12:09

„A belügyminisztérium, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU), és a helyi hivatali szervek által nyújtott tájékoztatás szerint a tömeges tiltakozó akciók résztvevői gyakorlatilag összességében végrehajtották a törvény 9. cikkelyében előírtakat, így az adott törvény 2014. február 17-én hatályba lép” – áll a főügyészség – az MTI által idézett – közleményében.

A törvény az amnesztia előfeltételéül szabta a tüntetők által elfoglalt hivatali épületek és közterületek szabaddá tételét február 17-ig. Ellenkező esetben a jogszabály érvényét vesztette volna, és a tüntetők ellen indított eljárásokat a „szokásos rendben” folytatták volna le.

A jogszabály értelmében mentesülnek a jogi felelősségre vonás alól a 2013. december 27. és 2014. február 2. között őrizetbe vett ellenzéki tüntetők. Viktor Psonka főügyész a múlt héten közölte, hogy amennyiben a tüntetők határidőre teljesítik a feltételeket, egy hónapon belül, azaz március 18-ig lezárnak minden eljárást, amelyet összesen 268 tüntető ellen indítottak. Annak érdekében, hogy elősegítsék a jogszabály hatályba lépését, a bíróságok múlt pénteken mind 234 fogva tartott tüntetőt kiengedték a börtönökből.

A demonstrálók vasárnap erre válaszul kiürítették „forradalmi főhadiszállásukat”, a két és fél hónapja megszállt kijevi városházát, valamint a vidéken elfoglalt állami épületeket, és nekiláttak a főváros kormánynegyedében lévő Hrusevszkij utca szabaddá tételéhez is. Előző nap a közterület-fenntartókkal közösen bontották a barikádokat és takarították a januárban kitört zavargások helyszínét.

Eközben az éjjel néhány száz radikális tüntető megpróbálta visszafoglalni a kijevi városházát, amiben megakadályozták őket a Szabadság (Szvoboda) párt aktivistái és a Majdan, azaz a Függetlenség terének önvédelmi egységei. A szabadság párti képviselők véleménye szerint az épület visszafoglalási kísérletének az az igazi oka, hogy a tüntetőknek nem volt hová menniük aludni, noha nyilvánosan azzal magyarázták tettüket, hogy nem értenek egyet a városháza elhagyásával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés