
Kulcsár Attila volt brókert – akinek törvénytelen ügyletei nagyváradi beruházásokat is érintettek – hat év hat hónap börtönre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás és más bűncselekmények miatt kedden első fokon Budapesten a Fővárosi Törvényszék.
2015. december 29., 15:492015. december 29., 15:49
A megismételt eljárásban Rejtő E. Tibor volt bankvezetőt és Forró Tamás vállalkozót, újságírót felmentették a vádak alól. A 18 vádlott közül Kulcsár Attila mellett még néhányan kaptak letöltendő szabadságvesztést, köztük Kerék Csaba 3 év 9 hónapot, a többiek 2 évet vagy annál kevesebbet.
Több vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság, és voltak olyanok is, akiknek az ügyében felmentő rendelkezést hozott. A törvényszék néhány vádlott és számos cég esetében rendelt el vagyonelkobzást, amely összességében milliárdos nagyságrendű.
A brókerek úgy hamisították a számlákat, mintha klienseik egymás között adnák-vennék az értékpapírokat. A megszerzett pénzt megszámlálhatatlan céghez, bankhoz utalgatták át, off-shore vállalatokba fektették és adóparadicsomokban tárolták, így próbálták tisztára mosni. Ebből az illegálisan megszerzett pénzből került 2,5 millió euró a nagyváradi Lotus Marketbe is – mindez a 2003-ban beindult büntetőeljárás során derült ki. A tőke attól a Britton Capital&Consulting Kft.-től jött, amelynek tulajdonosa az ügyben ugyancsak érintett Kerék Csaba volt.
A magyar brókerbotrány partiumi szálait a hazai ügyészség is felgöngyölítette. Ennek nyomán 2010-ben a nagyváradi törvényszéki ügyészség is vádat emelt a magyarországi brókerbotrány három vádlottja, Kulcsár Attila, Kerék Csaba és Mészáros János ellen. A mintegy ezeroldalas periratban bűncselekmény elkövetése céljából történő szövetkezéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással vádolták meg Kulcsárékat a Lotusnál megejtett befektetés ügyében.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!