
FRISSÍTVE – Rendőrségi források szerint véget ért a múlt heti franciaországi merényletek nyomán szerda hajnalban a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban elindított rendőrségi művelet.
2015. november 18., 10:262015. november 18., 10:26
2015. november 18., 14:472015. november 18., 14:47
Az akcióban két ember meghalt, köztük egy nő, aki felrobbantotta magát. A gyanúsítottak előzőleg elbarikádozták magukat egy lakásban.
A hivatalos közlések szerint hét embert őrizetbe vettek. Közülük hármat a rendőrség hozott ki a művelettel célba vett lakásból, ketten a szomszédos lakásokban voltak, két másik embert pedig a környéken fogtak el. Valamennyi feltételezett terroristát ártalmatlanították – mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Stéphane Le Foll kormányszóvivő. Öt rendőr könnyebben megsebesült.
Az akciót reggel 4 óra után indították el a Stade de France stadiontól alig egy kilométerre található előváros egyik sétálóutcájában található lakásnál, célpontja a 129 halálos és 352 sebesült áldozatot követelő, múlt pénteki merényletsorozat feltételezett főszervezője, a 28 éves – Marokkóban született, de belga állampolgárságú – Abdelhamid Abaaoud volt. A férfi 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez Szíriában, amelynek egyik legismertebb arca és hóhéra lett.
Bernard Cazeneuve belügyminiszter és Francois Molins párizsi főügyész a helyszínen újságíróknak elmondta: a műveletet azért indították, mert a hírszerzési megfigyelések és telefonlehallgatások arra utaltak, hogy Abaaoud a lakásban lehet. A lakásban a kommandósok először három embert előállítottak, majd az ismeretlen személyazonosságú nő felrobbantotta magát a testére erősített robbanószerkezettel, egy másik feltételezett terroristával pedig „lövések és gránátok” végeztek a belügyminiszter tájékoztatása szerint.
Ezután két, a romok között elbújt gyanúsítottat is előállítottak, valamint a lakást kiadó férfit és annak egy ismerősét. „Egy barátom kérte meg, hogy két ismerősét szállásoljam el néhány napra” – mondta az egyik férfi a francia hírügynökségnek, mielőtt megbilincselték a rendőrök. „Nem tudtam, hogy terroristák” – tette hozzá.
Egyik őrizetbe vett, illetve meghalt ember kilétét sem közölte a főügyész és a belügyminiszter, de jelezték, hogy az azonosítások folyamatban vannak.
A rajtaütési akcióban, amely több mint három órán át tartott, rendszeresen lehetett detonációkat és automata fegyverekből lövéseket hallani a Saint-Denis-bazilika közelében található sétálóutcában.
A helyszín még délben is le volt zárva, a lakást és környékét a rendőrség biztosította és vizsgálta át.
Katonai egységeket is vezényeltek a körzetbe. A környék házait továbbra sem hagyhatják el a lakók. Az iskolák nem nyitottak ki szerdán a városban.
A rendőrség egyik vadászkutyáját, a hétéves Dieselt a terroristák megölték – közölte a rendőrség.
A közszolgálati televízió, továbbá a Reuters hírügynökség francia kiadása rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a leleplezett dzsihadisták a párizsi La Défense üzleti negyedben terveztek merényletet. Ezt azonban hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.
Az eddigi hivatalos közlések szerint a múlt pénteki párizsi merényletsorozatot hét helyszínen három terroristakommandó követte el, a támadásoknak 129 áldozata volt, továbbá hét merénylő halt meg – közülük hatan felrobbantották magukat, egy emberrel pedig a kommandósok végeztek. Öt támadót tudtak eddig azonosítani, legalább hárman harcoltak Szíriában dzsihadistaként.
A nyolcadik feltételezett támadó, Salah Abdeslam ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, s kedd este óta egy kilencedik feltételezett merénylőt is keresnek, de annak személyazonosságát még nem tudta megállapítani a rendőrség.
Francois Hollande francia államfő szerint a „háborús cselekményt Szíriában tervelték ki, Belgiumban szervezték meg és Franciaországban hajtották végre”.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!