
A Hondius, amelyen felbukkant a hantavírus, egy korábbi felvételen
Fotó: oceanwide-expeditions.com
Várhatóan három nap múlva Tenerife szigetén köt ki az a holland óceánjáró, amelyen felbukkant a hantavírus, és az utasokat onnan juttatják haza az európai uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül – jelentette be Mónica García spanyol egészségügyi miniszter szerdán Madridban. A Hondius óceánjáró három utasa meghalt a fertőzésben, melyet a hantavírus ritka, emberről emberre terjedését lehetővé tévő andoki vírustörzs okozott.
2026. május 06., 21:152026. május 06., 21:15
A tárcavezető elmondta: Granadilla de Abona kikötőjében ér majd partot a hajó, amelyen felbukkant a hantavírus. Ez a kikötő a sziget déli repülőterének közelében fekszik, így az utasok hazaszállítását is onnan szervezik majd meg.
Mónica García beszámolt arról is, hogy a jelenleg a Zöld-foki szigetek partjainak közelében horgonyzó hajón 14 spanyol állampolgár is van, akiket a kikötőben elvégzett elsődleges egészségügyi vizsgálatok után katonai repülőgéppel Madridba szállítanak majd, ahol a Gómez Ulla központi katonai kórházban karanténba kerülnek.
Mint mondta, az utasokat és a legénységet érkezésük után megvizsgálják, és amennyiben nincs orvosi akadálya, „a szükséges biztonsági garanciák mellett” intézkednek hazaszállításukról. „Különösen fogunk ügyelni a biztonságra; nemcsak az érkezőket fogjuk óvni, hanem végrehajtjuk a szükséges közegészségügyi intézkedéseket is annak érdekében, hogy ha bárkinél tünetek jelentkeznek, ne tudja átadni a vírust a lakosságnak” – hangsúlyozta.
Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter hangsúlyozta: Spanyolország a nemzetközi joggal és a humanitárius szellemiséggel összhangban tesz eleget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) segítségnyújtási kérésének. Véleménye szerint a szervezet azért választotta épp a dél-európai országot, mert amellett, hogy
amely a lehető legbiztonságosabb körülmények között garantálja az emberek hazaszállítását.
A Hondius nevű holland óceánjáró március elején futott ki az argentínai Ushuaia kikötőjéből a Zöld-foki Köztársaság felé tartva az Atlanti-óceánon keresztül.
A hajón további öt embernél észlelték a hantavírus-fertőzést vagy annak gyanúját, mostanra viszont már mindannyiukat evakuálták. Egy férfit a zürichi egyetemi kórházban ápolnak, egyelőre tünetmentes feleségét pedig elővigyázatosságból karanténba helyezték. További három fertőzött utas jelenleg egy egészségügyi repülőgépen utazik Hollandiába, ahol orvosi ellátásban részesülnek.
A Dél-afrikai Köztársaság fertőző betegségek intézete szerdán bejelentette:
„Ez az egyetlen törzs, amelyről tudni, hogy lehetővé teszi az emberről emberre történő fertőzést, de az ilyen jellegű fertőzések még így is nagyon ritkák és csak szoros közelséggel lehet átadni” – hangsúlyozta az intézmény. A Zöld-foki Köztársaság a fertőzés megjelenése miatt megtagadta a kikötési engedélyt a Hondiustól.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
szóljon hozzá!