Hirdetés

Halálos iskolai késelés történt egy moszkvai elővárosban

moszkva, kés, iskola, támadás

Képünk illusztráció

Fotó: Pexels

Késsel támadt iskolatársaira egy 15 éves fiú kedden a Moszkva melletti Gorki-2 kertvárosi településen, egy tízéves gyermek életét vesztette, többen megsebesültek.

MTI

2025. december 16., 16:572025. december 16., 16:57

A gyanúsítottat, aki videóra vette tettét és a képsorokat megosztotta a közösségi médiában, őrizetbe vették.

Az orosz belügyminisztérium közölte, hogy a támadó könnygázzal lefújta és megsebesítette az iskola biztonsági őrét, majd több késszúrással megölte iskolatársát.

Hirdetés

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) büntetőeljárást indított emberölés és emberölési kísérelt címén, és vizsgálatot kezdett a támadás indítékainak megállapítására. Az orosz elnök mellett működő, a civil társadalom ügyeivel és az emberi jogok fejlesztésével foglalkozó tanács etikai és emberiességi okokra hivatkozva felszólította a Telegram-csatornákat és az elektronikus médiát, hogy távolítsák el az az iskolában történt támadásról készült fotókat és videókat.

A Komszomolszkaja Pradva bulvárlap szerint

a kilencedik osztályos elkövető No Lives Matter (Senki élete sem számít) feliratú trikót viselt, és egy improvizált robbanószerkezetnek vélhető eszközt is magával vitt az iskolába, amelyet a hatóságok lefoglaltak.

Az orosz médiában megjelent beszámolók szerint Tyimofej K. támadásának egyebek között rasszista indítékai lehettek.

A TASZSZ állami hírügynökség a rendőrségre hivatkozva annyit közölt, hogy a támadó „egy destruktív ifjúsági mozgalom” követője volt.

Szentpéterváron az SZK őrizetbe kedden vett egy biztonsági őrt, miután hétfőn egy tanuló iskolájában késsel támadt tanárnőjére a Kranszogvargyejszij kerületben. A biztonsági cég női alkalmazottja ellen az a gyanú, hogy nem teljesítette szolgálati kötelességét és nem intézkedett, amikor a tanintézmény bejáratánál jelzett a fémdetektor, amikor támadó belépett.

A kilencedikes tanuló hétfőn három késszúrással sebesítette meg 29 éves tanárnőjét, miután rossz érdemjegyet kapott. Ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg. Az áldozatot és a gyanúsítottat kórházban ápolják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
Hirdetés
Hirdetés