
Archív felvétel
Fotó: Izraeli védelmi minisztérium
Háborús készültséget rendeltek el kedden Izrael déli és középső részén, a rádióban arra szólították fel az embereket, csak akkor utazzanak Tel-Avivba és környékére, ha feltétlenül szükséges.
2019. november 12., 09:532019. november 12., 09:53
Éjszaka Izrael leszámolt az Iszlám Dzsihád terrorszervezet gázai vezetőjével, Bahá Abu al-Attával, a múlt pénteki gázai rakétatámadások felelősével. A csapásra válaszul a Gázai övezetből rakétákkal támadták meg a környező izraeli területeket. Tel-Avivban és más központi városokban is megszólaltak a légvédelmi szirénák – számolt be a katonai rádió.
A Bahá Abu al-Atta elleni akcióval egy időben a szíriai fővárosban, Damaszkuszban merényletet kíséreltek meg az Iszlám Dzsihád egyik ottani vezetője, Akram Adzsuri ellen, de a korábbi információkkal ellentétben a katonai rádió legfrissebb értesülése szerint nem halt meg, életben maradt, noha a fia életét vesztette, és lakóháza súlyos károkat szenvedett.
Délelőtt összeül az izraeli biztonsági kabinet a hadsereg tel-avivi főhadiszállásán még Benjámin Netanjahu kormányfő és védelmi miniszter irányításával, Netanjahu ugyanis délelőtt 11 órakor adja át ezt a hivatalt Naftali Bennetnek, akit pénteken nevezett ki a védelmi tárca élére.
A tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna híradása szerint az ország déli és középső részére lőtt rakétákra válaszul az izraeli légierő csapásokat mért katonai célpontokra a Gázai övezetben. A vaskupola légvédelmi rendszer folyamatosan befogja az izraeli városokra célzott gázai lövedékeket,
Az izraeli katonai rádió szakértői szerint egyelőre csak az Iránból irányított Iszlám Dzsihád rakétái támadják Izraelt, de a helyzet jobban elmérgesedhet, ha később esetleg az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet is rakétákat lő ki.
A kormányalakítással megbízott Beni Ganz, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnöke az izraeli vezetés mellé állt, mint mondta, támogatja az Izrael biztonsága érdekében tett lépéseket, és a lakosság biztonságát a politika fölé helyezi.
Ganznak még nyolc napja lenne a kormányalakításra, de a háborús helyzet kialakulásával beszűkültek a lehetőségei. A katonai rádió elemzése szerint ebben a helyzetben nem lesz módja kisebbségi kormányt alakítani a baloldali és a centrista pártokkal, az arab pártok szövetségének külső támogatásával, és a Likuddal folytatott koalíciós tárgyalások is háttérbe szorultak a biztonsági kérdésekkel szemben.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!