
Fotó: Facebook/Niedermüller Péter
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint az RMDSZ annak érdekében „kufárkodik”, hogy az erdélyi magyarok a kormányra szavazzanak.
2018. február 14., 15:102018. február 14., 15:10
2018. február 14., 15:142018. február 14., 15:14
Niedermüller Péter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Tamás Sándornak, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökének a Kossuth Rádióban elhangzott szavaira hivatkozott. „Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi is hozzá fogunk járulni, ahogy tettük a négy évvel ezelőtti anyaországi választáson is, amikor Erdélyből 65 ezer szavazattal járultunk hozzá a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzéséhez” – idézte a háromszéki politikust.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy Tamás Sándor bejelentette, a következő másfél hónapban kampánykaravánt indítanak 106 erdélyi településre, hogy buzdítsák az ott lakókat a választáson való részvételre.
Niedermüller Péter eközben úgy látta, hogy a kormány nem foglalkozik a határon túli magyarokkal, őket csak „szavazóautomatáknak” tartja. Egy nyílt, demokratikus választási rendszerben ugyanis a jelenlegi kabinet nem tudna választást nyerni – tette hozzá.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szavazatvásárlásra használja azt a mintegy 30 milliárd forintot, amit a kormány az év végén osztott szét külhoni szervezetek között. A Fidesz felháborítónak tartja Gyurcsány Ferenc pártjának nyilatkozatát.
– szögezte le. Hozzátette, hogy eközben viszont támogatják a határon túli magyarok kulturális jogait.

Egyöntetűen és határozottan elutasítják az erdélyi magyar pártok lapunknak nyilatkozó vezetői Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök, a DK elnöke kezdeményezését, amelynek értelmében elvennék a határon túli magyarok magyarországi választójogát.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!