
Gyurcsány Ferenc szerint a témát többször is végigbeszélték, és jelenleg azt gondolják, hogy a felvétel helyénvaló (archív felvétel)
Fotó: MTI
Gyurcsány Ferenc helyénvalónak tartja pártja vasárnap bemutatott, Kolozsváron forgatott kampányvideóját, amelyben kitakart arcú és eltorzított hangú határon túli magyarok beszélnek arról, hogy a Fideszre fognak szavazni.
2018. március 26., 14:412018. március 26., 14:41
2018. április 05., 15:212018. április 05., 15:21
A pártelnököt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdezték a témáról, ő pedig az MTI szerint azt felelte, hogy
Leszögezte, hogy a filmmel nem a határon túl élők magyarságát kérdőjelezik meg és nem is gyűlöletet akarnak kelteni. Azt mondta, a filmben azért takarják ki a résztvevők arcát és torzítják el a hangjukat, mert nem konkrét emberekkel akarnak vitatkozni, hanem egy jelenségre szeretnék felhívni a figyelmet.
Az ellenzéki pártvezető beszélt arról, hogy közel négyszázezer határon túli magyar állampolgár regisztrált a választásra.
– mondta, és kijelentette, úgy kell átalakítani a magyar választójogi rendszert, hogy csak azok voksolhassanak, akik életvitelszerűen Magyarországon élnek vagy itt éltek, és csak ideiglenes hagyták el az országot.
Amint arról beszámoltunk, újabb, ezúttal Kolozsvár főterén készített videóban uszít a határon túli magyarok szavazati joga ellen Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció.

Újabb, ezúttal Kolozsvár főterén készített videóban uszít a határon túli magyarok szavazati joga ellen Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK).
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!