Hirdetés

Görög romatáborban talált négyéves kislány szüleit keresik

Nemzetközi segítséget kért egy négyéves kislány személyazonosságának kiderítéséhez a görög rendőrség – a gyermeket egy cigánytáborban találta a hatóság múlt héten Falsala közelében.

Kiss Judit

2013. október 20., 19:492013. október 20., 19:49

2013. október 20., 19:502013. október 20., 19:50

Román hírforrások a brit mirror.co.uk információira hivatkozva azt írták, a roma asszony, aki a kislányt nevelte, úgy nyilatkozott, egy \"másik román nő\" bízta a gondjaira a gyereket két évvel ezelőtt, hogy vigyázzon rá, amíg vásárol, a nő azonban többé nem tért vissza. A lányka szőke, zöldeskék szemű, bőre egészen fehér, Maria névre hallgat, csak roma nyelven beszél, de egy kicsit ért görögül is. A hatóságok feltételezése szerint egy csecsemőkorában elrabolt kislányról lehet szó, akit 2009-ben szakítottak el anyjától, a kislány észak- vagy kelet-európai származású lehet.

Fotóját pénteken tette közzé a görög államügyészség, hogy ennek segítségével találják meg vér szerinti szüleit. A rendőrség ugyanis DNS-minták összevetésével kizárta, hogy rokonságban állna azzal a párral, amellyel a táborban együtt élt. A 40 éves férfi és a 39 éves nő ellentmondásokba keveredett vallomásaikban arról, hogy honnan és hogyan került hozzájuk a gyermek, több különféle verziót adtak elő. Először azt állították, hogy a gyermek apja kanadai. Később azt, hogy a kislányt egy bevásárlóközpontnál találták, mert szülei otthagyták. Később Marietta Palavra, a férfi és a nő ügyvédje azt mondta: a gyermeket néhány napos korában egy otthonból hozták el, ahová egy ismeretlen külföldi vitte be.

A roma pár sajátjaként szerette és gondozta a gyereket, mondta az ügyvéd. A szülők egy Athénban a kislány nevére kiállított születési anyakönyvi kivonattal is rendelkeznek, amely valószínűleg hamis. A pár ellen eljárás indulhat csalás miatt, mert azt hazudták, hogy 14 saját gyerekük van. Három görög településen összesen 14 gyermeket jelentettek be a hatóságoknak. A férfi és a nő a 14 gyerek után 2800 eurós állami segélyre jogosult. Ügyvédjük szerint csak azért, mert hamis papírokat mutattak fel, még nem lehet őket gyerekrablónak nevezni. A lánykát egy jótékonysági szervezet vette gondozásba. Az első orvosi vizsgálatok szerint jó egészségi állapotban van és eddig nem hiányolta állítólagos szüleit. A görög rendőrség értesítette az Interpolt és az eltűnt gyermekek után kutató nemzetközi csoportokat. Thesszália tartomány rendőrfőnöke azt mondta: Az Athéntól 280 kilométerre északra fekvő cigánytelepen a rendőrség kábítószert és illegális fegyvereket is talált.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
Hirdetés