Globális veszélyt jelent az infláció

Folytatódnak a WTO-tárgyalások, bővülhet az ENSZ BT. Tony Blair brit miniszterelnök a tegnap véget ért Davosi Világgazdasági Fórumon bejelentette, hogy valószínűleg folytatódnak a világkereskedelem liberalizálásáról folyó tárgyalások, melyek a résztvevők nézetkülönbségei miatt mintegy fél éve megszakadtak. Davosban mintegy 30 állam, s nem utolsósorban az EU kereskedelmi ügyekben illetékes biztosa, Peter Mandelson fejezte ki bizakodását a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében folyó egyeztetések, az úgynevezett dohai-forduló folytatásában.

Gazda Árpád

2007. január 29., 00:002007. január 29., 00:00

Nézetkülönbségek elsősorban a mezőgazdaság vonatkozásában vannak Washington és az EU, illetve a nagy fejlődő agrárországok és a legfejlettebb államok között a támogatások, nevezetesen azok mérséklése kérdésében. Mandelson szerint van halvány esélye, hogy ezekről hónapokon belül valamilyen egyezség is szülessen. Davosban több tucatnyi vezető üzletember emelte ki, hogy a világkereskedelmi tárgyalások lezáratlansága, a megállapodások hiánya a protekcionizmus erősödését és ennek révén a világgazdasági növekedés lelassulását eredményezi.
A világkereskedelmi tárgyalások felújítására szombaton szólította fel a Világgazdasági Fórumon részt vevő kereskedelmi minisztereket Pascal Lamy, a WTO vezérigazgatója – közölték diplomáciai források.
Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke úgy vélekedett szombaton, hogy az infláció még mindig globális veszélyt jelent, a világ központi bankjainak pedig nagyon elővigyázatosaknak kell lenniük az árkockázatok miatt. Trichet elmondta, hogy az eurózóna gazdasága jobban teljesít, mint azt várták, ennek ellenére strukturális reformokra szólított fel. Európának nagyon jó éve volt tavaly, és idén is hasonló, kétszázalékos gazdasági növekedésre lehet számítani. Az EKB elnöke végezetül hozzátette, hogy az európai termelékenység még mindig elmarad az amerikaitól. Robert Kimmit amerikai pénzügyi államtitkár arról beszélt, hogy az Egyesült Államok, a világ legnagyobb gazdaságának kilátásai kedvezőek a tavalyi év negyedik negyedében megmutatkozó növekedés láttán, az idei évben pedig tartós emelkedésre lehet számítani, mérsékelt inflációval kísérve.
Az idei Davosi Világgazdasági Fórum alkalmából készült vállalatvezetői felmérésből az derül ki, hogy a cégek első embereinek több mint 90 százaléka javuló bevételi helyzetet lát vállalata számára az elkövetkezendő egy év során, s hozzávetőleg hasonló arányban úgy látják, hogy eladásaik is növekednek majd három éven keresztül. Több mint ezer vezetőt kérdeztek meg, a davosi 2400 résztvevő többsége vállalatokat képviselt.
A brit miniszterelnök azt is hangsúlyozta Davosban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tevékenységét hatékonyabbá kell tenni, ezért a BT-ben helyet kell biztosítani Németországnak, Franciaországnak, Brazíliának és Indiának, továbbá néhány afrikai és muzulmán országnak is. Tony Blair szorgalmazta a BT szerkezetváltását, amely egy különleges, vétójoggal nem járó állandó tagsági státus létrehozását feltételezi.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

A NATO „kóstolgatása” és szalámitaktika Európa gyengítésére: nem csak Lengyelországot képesek elérni az orosz drónok

Miközben Oroszország folyamatosan fejleszti drónjait, azok hatótávolsága és pusztító ereje is fokozatosan növekszik, mint ahogy ez a Lengyelország légterét szerdára virradóra megsértő 19 orosz drón esetéből is kiviláglik.

A NATO „kóstolgatása” és szalámitaktika Európa gyengítésére: nem csak Lengyelországot képesek elérni az orosz drónok
2025. szeptember 11., csütörtök

Megvan az amerikai véleményvezér életét kioltó fegyver, nyomravezetői díjat tűzött ki az FBI

Nagy erőkkel keresi a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda. Az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, és egy egyetemista korú támadót keresnek.

Megvan az amerikai véleményvezér életét kioltó fegyver, nyomravezetői díjat tűzött ki az FBI
2025. szeptember 11., csütörtök

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében – közölte szerdán a brüsszeli testület.

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság
2025. szeptember 11., csütörtök

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk

Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk
2025. szeptember 11., csütörtök

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
2025. szeptember 11., csütörtök

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag

Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag
2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta