Hirdetés

Franciaország „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt

A francia elnök vasárnap este fogadta ukrán hivatali kollégáját •  Fotó: Ukrán elnöki hivatal

A francia elnök vasárnap este fogadta ukrán hivatali kollégáját

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn bejelentette, hogy „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt, egy nappal azután, hogy munkavacsorán fogadta hivatalában Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

MTI

2023. május 15., 23:402023. május 15., 23:40

2023. május 15., 23:452023. május 15., 23:45

„Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is” – mondta a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Emmanuel Macron ugyanakkor úgy vélte, hogy harci repülőgépek esetleges jövőben szállítása Kijevnek „elméleti vita lenne”. „Most a képzés megkezdésére van szükség, ebben állapodott meg több európai ország” – tette hozzá, de a kiképzés folyamatáról nem szolgált részletekkel.

Párizs mostanig arra hivatkozva napolta el harci gépek esetleges átadását Ukrajnának, hogy a pilóták kiképzése hosszú hónapokat venne igénybe.

Hirdetés

A kiképzés megkezdése elemzők szerint arra utal, hogy hosszú távon megnyílt a lehetőség a harci repülőgépek átadására. A fegyvereket illetően az államfő nem kívánta elmondani, hogy milyen új ígéretek hangzottak el francia részéről az ukrán elnök vasárnap esti látogatásán. „Újabb lőszerek szállításáról döntöttünk” – jelezte Macron. Azt is megemlítette, hogy azon ukrán csapatok képzése, amelyek feladata az ellentámadás és az ellenállás lesz, a járművek, az ágyúk javítását érinti. „Erre is szüksége van Ukrajnának” – hangsúlyozta a francia elnök válaszul azokra a bírálatokra, miszerint Franciaország jóval elmarad az ukrajnai fegyverszállítások terén Németországhoz vagy Nagy-Britanniához képest.

Emmanuel Macron úgy vélte, Franciaország stratégiája egyszerű: segíteni Ukrajnát ellenállni, és megszervezni az általa választott pillanatban az ellentámadást annak érdekében, hogy mindenki a tárgyalóasztalhoz üljön, olyan feltételekkel, amelyeket Ukrajna választ meg egy számára tartós béke létrehozásához. A vasárnapi esti munkavacsorát követően a francia és az ukrán elnök közös közleményt adott ki, amelyben a két ország bejelentette, hogy Franciaország több ukrán zászlóaljat képez ki tucatnyi páncélos járművel és könnyű harckocsikkal, köztük AMX-10 RC típusúval.

Párizs az év elején jelentette be, hogy növelni kívánja a Kijevnek nyújtott segítséget AMX-10 RC típusú könnyű harckocsik szállításával, de azok számát soha nem hozta nyilvánosságra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren

Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
2026. november 05., csütörtök

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint

A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint
2026. november 05., csütörtök

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt

A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt
Hirdetés
Hirdetés