Hirdetés

Folytatódnak a harcok Líbiában

Újabb légicsapást mért csütörtökön a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű haderő Marsza el-Brega városára.

Hírösszefoglaló

2011. március 04., 10:002011. március 04., 10:00

A tengerparti olajfinomítója miatt kulcsfontosságú kikötővárosban, amely a kormányellenes felkelők kezén lévő kelet-líbiai területek nyugati határán fekszik, előző nap ádáz harcot vívtak egymással a Kadhafihoz hű erők és a felkelők. Utóbbiak azt állították, hogy több mint száz kilométerrel nyugatra – a főváros, Tripoli irányába – visszaszorították a támadókat. Csütörtökön állítólag a Brega melletti repülőgép leszállópályájára hullottak bombák. Légitámadás érte az onnan 75 kilométerre lévő Adzsdábíját is, ott a felkelők állásait bombázták a város nyugati peremén.

A felkelők a helyszínről származó értesülés szerint erősítést küldtek Adzsdábíjából Bregába, mert arra számítanak, hogy Kadhafi hadereje ismét megpróbálja visszafoglalni a várost a felkelőktől. Megfigyelők szerint Kadhafi, miközben igyekszik megtartani a fővárost, Tripolit és környékét az ország északnyugati szegletében, nem tud elegendő haderőt fölvonultatni ahhoz, hogy visszafoglalja a felkelők kezén lévő városokat. Kadhafi fegyveresei ugyanakkor foglyul ejtettek három holland katonát vasárnap az észak-afrikai országban, amikor a katonák polgári lakosokat akartak kimenekíteni. Közben bejelentették: Kadhafi és az Arab Liga is elfogadta azt a béketervet, amelyet Hugo Chávez venezuelai elnök terjesztett elő az észak-afrikai országban keletkezett válság megoldására – közölte csütörtökön az al-Dzsazíra arab hírtévé. A liga főtitkára cáfolta, hogy a szervezet már elfogadta volna a tervet. A venezuelai kormány szóvivője korábban közölte: Chávez elnök már tárgyalt Kadhafival arról a javaslatáról, hogy egy nemzetközi bizottság vállaljon közvetítő szerepet a líbiai válság rendezésében.

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei rendkívüli találkozót tartanak március 10-én az észak-afrikai helyzetről, azon belül elsősorban Líbiáról – jelentette be csütörtökön Brüsszelben Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés