Hirdetés

Figyeltetnék Magyarországot a szlovákok

Martin Fronc, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) parlamenti képviselője szerint az Európa Tanácsnak (ET) megfigyelés alá kellene helyeznie Magyarországot, elsősorban a határon túli magyarok választójoga miatt.

2011. szeptember 13., 05:242011. szeptember 13., 05:24

„Az Európa Tanácsban korábban már elhangzott olyan javaslat, hogy figyelni kell Magyarország lépéseit, vajon betartja-e az ország a demokrácia szabályait. Ha lenne ilyen javaslat, támogatnám” – jelentette ki a képviselő azzal kapcsolatban, hogy a kormányzó Fidesz és a KDNP megállapodott a határon túli magyar állampolgárok szavazójogáról. Fronc, akinek vasárnap elhangzott kijelentését a Bumm.sk hírportál idézte, figyelmeztetett: egy ilyen javaslat benyújtása nagyon bonyolult procedúra, minimum 20 képviselőnek kell indítványoznia. „Kész vagyok erről beszélni az Európai Néppártban (EPP), a mi politikai csoportosulásunkban” – mondta a politikus. Véleménye szerint a határon túli magyarok választójoga Szlovákia és Magyarország viszonyának megromlásához vezet. „Már így sem jók, inkább feszültek. Szlovákiának ezen a téren cselekednie kell, de standard, európai módon” – vélte Fronc, de hozzátette: a döntés a külügyminisztériumé, nem kíván beavatkozni a tárca munkájába.
 

Emlékmű Esterházynak
Október 6-án avatják fel Esterházy János emlékművét a dél-szlovákiai Dunaszerdahelyen. Esterházy születésének 110. évfordulóján, március 14-én Kassán állítottak szobrot, ezt augusztus 23-án Ivan Gasparovic szlovák államfő helytelennek nevezte, mivel szerinte a  magyar politikus Hitler és a fasizmus híve volt. Esterházy volt a szlovák parlament egyetlen képviselője, aki 1942. május 15-én a zsidók kitelepítéséről szóló törvény ellen szavazott.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés