Hirdetés

Fidesz-törvényjavaslat a nemzeti összetartozásról

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Trianon-megemlékezéseket tartottak tegnap Magyarországon. A trianoni békeszerződés aláírásának 87. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott tegnap a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Budapesten. A Magyarok Világszövetsége budapesti szervezetének elnöke a fővárosi Szabó Ervin téren a Rothermere-kútnál koszorúzott tucatnyi emlékezővel; a Szabadság téren, a Bandtholz-szobornál mintegy 50-en emlékeztek az 1920. június 4-én történtekre.

Gazda Árpád

2007. június 04., 00:002007. június 04., 00:00

A megemlékezést követően a két csoport Árpád-sávos, nemzeti színű és történelmi zászlókkal és transzparensekkel az Erzsébet térre vonult rendőri biztosítás mellett, majd nyolcvanan továbbindultak a Hősök terére. Közben ütemesen azt skandálták: „Vesszen Trianon!”, „Vesszen a kormány!”. A Hősök terén rövid beszédek hangzottak el, a felszólalók a jelenlegi hatalom bírálata közben a Horthy-rendszert méltatták. Új választást, új alkotmányt és „egy nemzetileg elkötelezett politikai elitet” szorgalmaztak. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke szónoklatában a 60 évvel ezelőtt megkötött párizsi békeszerződésről mint a magyarság „második Trianonjáról” szólt. Beszédében nehezményezte, hogy a mai „piros-fehér-zöld zászlós polgári oldal” nem tart semmilyen rendezvényt Trianon évfordulója alkalmából, június 4-én.

Megemlékezést tartott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) is a Regnum Marianum keresztjénél, ahonnan a lapzártánk idején még tartó rendezvény résztvevői a tervek szerint először Franciaország nagykövetségéhez vonultak, ahol Nicolas Sarkozynek címzett petíciót kívántak átadni. Az előzetes bejelentés értelmében a felvonulás innen a szokásos útvonalon – Szerbia, Románia és Szlovákia nagykövetségeinek érintésével folytatódott.

Korábban Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke egy tapolcai megemlékezésen bejelentette: a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója törvényjavaslatot nyújt be ma az Országgyűlésben arról, hogy június 4-e legyen a magyar összetartozás napja. „A trianoni béke igazságtalan volt, s azok is tudták, akik tető alá hozták” – hangsúlyozta a Trianon-emlékműnél. Németh szerint „nagyon is jól tudták azok is, akik haszonélvezői voltak; a szlovákok, a románok, a szerbek és a többiek”. Németh Zsolt kifejtette, már a kortársak is azon a véleményen voltak, hogy Magyarországot Trianonban „nem megbüntették, hanem kivégezték”. Véleménye szerint az utódállamokban a magyarok „másodrendű állampolgároknak érzik ma is magukat”, Magyarországon pedig „másodrendű magyarnak”, sőt 2004. december 5-e óta „nemcsak másodrendűnek, hanem egyenesen feleslegesnek is érezhetik magukat”. A külügyi bizottság elnöke szerint Magyarországnak nem lenne más teendője, mint hogy a nemzetközi és európai fórumokon, a kétoldalú viszonylatokban minden erejével támogassa a határon túli magyarok autonómiatörekvését.

Hírösszefoglaló


Megemlékezések Erdélyben

Az Erdélyi Magyar Ifjak egyesület (EMI) négy nagyvárosban szervez Trianon-megemlékezéseket. Ma Kolozsváron 18 órától, a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen Termében, Nagyváradon 18 órától a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében, Sepsiszentgyörgyön 19 órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartanak rendezvényeket. Marosvásárhelyen június 3. és 10. között a Bolyai téren levő unitárius templom tanácstermében zajlanak a megemlékezések.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés