
Nem jön létre jobboldali kormány Szlovákiában, a Most-Híd pedig a továbbiakban minden „sztenderd parlamenti párttal”, köztük a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokráciával és a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) is hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni – jelentette be Bugár Béla, a vegyes párt elnöke szombaton Pozsonyban, a párt elnökségének ülése után tartott sajtótájékoztatón.
2016. március 13., 16:072016. március 13., 16:07
A Most-Híd elnöksége azt követően ülésezett, hogy szombaton Andrej Danko, az SNS elnöke bejelentette: ha Robert Fico nem tud kormányt alakítani, akkor az SNS arra fogja kérni az államfőt, hogy nevezzen ki szakértői kormányt. Danko ezzel egyértelművé tette, hogy nem vállalna szerepet egy olyan kormánykoalícióban, amelynek létrehozására a választásokon második helyen végzett, Richard Sulík vezette liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) tenne kísérletet.
Az SNS közgyűlése után nyilvánvalóvá vált, hogy Szlovákiában nem jön létre jobboldali kormány - szögezte le a sajtótájékoztatón Bugár Béla, aki szerint pártjának elnöksége a kialakult helyzetre reagálva fogadta el hárompontos határozatát, amelyben egyebek mellett felhívást intéz az összes \"sztenderd parlamenti párthoz\", hogy kössenek olyan kompromisszumokat, amelyek egy stabil kormány létrehozásához vezethetnek.
A Most-Híd határozatában a Robert Fico vezette Irányt, az SNS-t, a Szabadság és Szolidaritást, illetve Radoslav Procházka pártját, a Hálót (Siet) minősíti „sztenderd parlamenti pártnak”, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy velük hajlandó tárgyalni egy esetleges kormányalakításról. A határozat egyben elutasítja egy szakértői kormány létrehozását is, valamint mandátumot ad a párt elnökének arra, hogy tárgyalásokat folytasson egy, a programbeli prioritásaikat figyelembe vevő kormány létrejöttéről. „Nem arról beszélünk, hogy kormányt alakítunk, hanem arról, hogy hajlandóak vagyunk tárgyalni ezekkel a pártokkal, ha meghívást kapunk” – válaszolta Bugár az Iránnyal való kormányalakítás lehetőségét firtató újságírói kérdésekre.
A Most-Híd vezetőségének mostani döntése, hogy hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni Robert Fico pártjával is, egyértelműen szembemegy a párt korábbi, többször is megerősített álláspontjával, amelyben az Iránnyal való együttműködéstől és a vele való tárgyalásoktól is elzárkóztak.
A múlt heti szlovákiai parlamenti választások után kialakult erőviszonyok lehetővé tennék, hogy Robert Fico leköszönő kormányfő az SNS-el, a Most-Híddal és a Hálóval koalíciós kormányt alakítson, s ehhez a negyedik „sztenderdként” megjelölt pártra, a SaS-ra sem lenne szükségük.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!