
Fotó: Vatican Media
A fogyasztás érzelem nélküli kultúrája ellen emelte fel szavát Ferenc pápa, aki advent első vasárnapján a szeretet és a család karácsonyát hirdette beszédében.
2019. december 01., 16:372019. december 01., 16:37
2019. december 01., 16:382019. december 01., 16:38
A katolikus egyházfő a kielégíthetetlen fogyasztási vágyat olyan „vírusnak” nevezte, amely gyökereinél fertőzi meg a hitet is,
„Testvéred ajtódon kopogtat, de csak zavar téged, mivel felborítja terveidet – ez a fogyasztói társadalom egoista magatartása” – jelentette ki az egyházfő.
„A mai embert tárgyak veszik körül, de nem tudja, minek. Sok javunk van, de nem a jót szolgáljuk, az otthonok megtelnek tárgyakkal, de hiányoznak belőlük a gyermekek (...), ez a mai világ drámája (...), demográfiai télben élünk” – hangsúlyozta a pápa. Hozzátette, hogy a tárgyakat halmozó emberiségnek semmi sem elég, mindenki fenyegetve érzi magát a másiktól, örökös az elégedetlenség, egyre több a harag és gyűlölet.
Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter-bazilikában mondott homíliát a Rómában élő kongói katolikus közösségnek bemutatott misén. A Szent Péter téren a déli Úrangyala-imádságot követő beszédében az egyházfő aggodalmát fejezte ki az Irakban kialakult helyzet miatt, emlékeztetve az utóbbi napok tüntetéseinek könyörtelen elfojtására. Megbékélést sürgetett az egész iraki nép számára.
Az egyházfő délután a Rómától száz kilométerre levő Greccio ferences szentélyébe látogat. Szent Ferenc 1223-ban az adventi időszakban Greccio egyik barlangjában rekonstruálta Jézus születésének betlehemi helyszínét, és ez indította el a betlehemállítás mai napig tartó karácsonyi hagyományát. Szent Ferenc betlehemi barlangjában Ferenc pápa apostoli levelet ír alá, amely az Admirabile signum (Csodálatraméltó jel) latin címet kapta, és a betlehem jelentőségéről szól.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!