Hirdetés

Ferenc pápa állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé

Ferenc pápa

Ferenc pápa orvosi tanácsra feküdt be a Gemelli-klinikára, amely a pápák kórházaként ismert

Fotó: Vatican News

Ferenc pápa egészségi állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé – közölte a Vatikán hétfőn a Gemelli-klinika orvosaitól kapott tájékoztatás alapján. Programjait csütörtökig lemondták.

Krónika

2025. február 17., 17:262025. február 17., 17:26

2025. február 17., 17:282025. február 17., 17:28

A katolikus egyházfő február 14-től tartózkodik a Vatikánvároshoz közeli katolikus kórházban.

A szentszék legfrissebb közleménye szerint „az utóbbi napokban és hétfőn is végzett vizsgálatok megerősítették a légutak polimikrobiális fertőzését, ami a mostanáig követett terápia további módosítását igényelte” – írta az MTI.

Hirdetés

Az orvosok tájékoztatására épülő közlemény kiemeli, hogy az egyházfő esetében „a klinikai kép összetett, ezért megfelelő kórházi kezelést igényel”.

Mindez azt jelenti, hogy Ferenc pápa továbbra is a klinikán marad: a Vatikán egyelőre csütörtökig minden programját lemondta. A közleményt megelőzően Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak elmondta, hogy Ferenc pápa nyugodtan töltötte a harmadik kórházi éjszakát, és a hétfői reggeli után újságot olvasott. A 88 éves egyházfőt pénteken szállították be a római Gemelli klinikára, miután több mint egy hete küzdött hörghuruttal. Mint kiderült, a kórházba szállítás előtt az egyházfő már a Tiberis-folyó szigetén található, és a Gemelli-klinikához tartozó Fatebenefratelli-kórházban is járt, de arról a sajtót nem értesítették.

A pápa végül orvosi tanácsra feküdt be a Gemelli-klinikára, amely a pápák kórházaként ismert. Ferenc pápa vasárnap nem jelent meg a kórház ablakában, nem olvasta fel szokásos beszédét.

A klinika udvarán, II. János Pál szobránál, sokan virágot, üzenetet, gyertyát helyeztek el. A ferences orvos, Agostino Gemelli nevét viselő, 1964-től működő, mindenki előtt nyitott klinika az ország egyik legnagyobb kórháza. 2023-ban elnyerte az Olaszország legjobb kórháza címet. A Gemelli-klinika 1981-ben vált ismertté, amikor a török terrorista, Ali Agca által elkövetett merénylet után a megsebesült II. János Pál pápát ott műtötték meg.

korábban írtuk

Kórházba került Ferenc pápa, programjait törölték
Kórházba került Ferenc pápa, programjait törölték

Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára ment kivizsgálásra, hörghurutjának kezelésére – közölte a szentszéki sajtóközpont.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 09., szerda

Ukrajna: Washington szerint elhúzódik a háború, így több európai támogatás kell. De mennyit fizetett eddig Európa?

Az Egyesült Államok a háború további elhúzódására számít Ukrajnában, ezért arra szólította az országot támogató európai kormányokat, hogy fokozzák a katonai támogatást.

Ukrajna: Washington szerint elhúzódik a háború, így több európai támogatás kell. De mennyit fizetett eddig Európa?
Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

Felmérés: csökkent a Tisza Párt támogatottsága, Magyar Péter csak a második legnépszerűbb politikus Magyarországon

Szeptemberben ismét – hibahatáron belül – csökkent a Tisza Párt támogatottsága, miközben kismértékben nőtt a Fidesz, nagyobb mértékben a pártnélküliek tábora – állapította meg az Europion felmérése, amelynek eredményét szerdán közölték az MTI-vel.

Felmérés: csökkent a Tisza Párt támogatottsága, Magyar Péter csak a második legnépszerűbb politikus Magyarországon
2026. szeptember 09., szerda

Orosz kémgyanú: korábban is meggyűlt már a baja a hatóságokkal az őrizetbe vett orosz állampolgárnak

Bűnözői és vállalkozói múlttal is rendelkezett Oroszországban az az orosz állampolgár, akit kedd este kémkedés gyanúja miatt 30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek.

Orosz kémgyanú: korábban is meggyűlt már a baja a hatóságokkal az őrizetbe vett orosz állampolgárnak
2026. szeptember 08., kedd

A román külügyminiszter magyarázkodik, miután „elcsatolta” Ukrajnától a Krímet

Magyarázkodni kényszerült Oana Țoiu román külügyminiszter, miután Románia támogatta az ENSZ Közgyűlésének határozatát a torzításmentes világtérkép használatáról.

A román külügyminiszter magyarázkodik, miután „elcsatolta” Ukrajnától a Krímet
Hirdetés
2026. szeptember 08., kedd

Orbán Anita: Magyarország kiutasított tíz orosz diplomatát

A kormány kiutasított tíz orosz diplomatát Magyarországról – jelentette be Orbán Anita külügyminiszter kedden. Moszkva azonnal reagált, és „kemény és a budapesti ruszofób lobbi számára fájdalmas” választ helyezett kilátásba.

Orbán Anita: Magyarország kiutasított tíz orosz diplomatát
2026. szeptember 08., kedd

„Az orosz agresszió már nem csak elméleti fenyegetés” – milyen akciókat tervezhet Moszkva Románia ellen?

Oroszország egyes vélekedések szerint a jövőben megpróbálhatja valamilyen korlátozott akcióval tesztelni a NATO egységét.

„Az orosz agresszió már nem csak elméleti fenyegetés” – milyen akciókat tervezhet Moszkva Románia ellen?
2026. szeptember 08., kedd

Hatott a bekeményítés? Budapest szerint sikerült előrelépni a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak helyreállítása ügyében

Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében – közölte Orbán Anita külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.

Hatott a bekeményítés? Budapest szerint sikerült előrelépni a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak helyreállítása ügyében
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Orosz–ukrán háború: vajon közelebb hozza a békét az újabb amerikai közvetítés?

Az Oroszországgal folytatott háború várhatóan a tél folyamán is folytatódni fog – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Kijevben tárgyalásokat folytatott Donald Trump legfőbb küldötteivel.

Orosz–ukrán háború: vajon közelebb hozza a békét az újabb amerikai közvetítés?
2026. szeptember 06., vasárnap

Exit poll: tarolhatott az AfD Szász-Anhaltban, közel a szélsőjobboldal világháború óta nem látott előretörése

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az exit poll-felmérések szerint.

Exit poll: tarolhatott az AfD Szász-Anhaltban, közel a szélsőjobboldal világháború óta nem látott előretörése
2026. szeptember 06., vasárnap

Csúcson a gázolajár, rekordmélységben Trump támogatottsága Amerikában

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.

Csúcson a gázolajár, rekordmélységben Trump támogatottsága Amerikában
Hirdetés
Hirdetés