
Gyújtogatás gyanújával indított nyomozást hétfőn a rendőrség azután, hogy éjjel kigyulladt az ország legnagyobb síita mecsetje Stockholm egyik elővárosában.
2017. május 01., 19:022017. május 01., 19:02
A järfällai tűzesetben senki sem sérült meg, az épület homlokzatában és tetejében keletkezett kár. „A tűz helyszínét lezártuk a törvényszéki vizsgálat miatt" – közölte a rendőrség.
A tűzoltókat nem sokkal éjfél után riasztották, hogy ég az épület. Akil Zahiri, a helyi muszlim közösség szóvivője elmondta: a muszlimokat felzaklatták a történtek, sokan aggódnak. A hivatalos nevén Ali Imám Muszlim Központ illetékesei pedig azt tudatták, hogy a tűzben az épületnek körülbelül a negyede megsemmisült. „Ha valóban gyújtogatás történt, akkor meg kell erősítenünk a biztonsági intézkedéseket" – húzta alá Zahiri.
Svédországban idegengyűlölők és terroristák is támadtak már mecsetekre. Egy éve egy bevallottan idegengyűlölő férfi támadt egy benzines kannával egy mecsetre, és tavaly a síitákat is ellenségnek tekintő Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett elkövetőként egy malmöi mecsetben elkövetett gyújtogatás után.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!