Hirdetés

Feladta magát Donald Trump Georgia állam atlantai börtönében, majd óvadék ellenében szabadon távozhatott

•  Fotó: Facebook/Donald Trump

Fotó: Facebook/Donald Trump

Feladta magát Donald Trump csütörtökön Georgia állam atlantai börtönében, ahol a múlt heti bűnügyi vádemelés nyomán nyilvántartásba vették, majd óvadék ellenében szabadon távozhatott.

MTI

2023. augusztus 25., 07:582023. augusztus 25., 07:58

Donald Trump helyi idő szerint este érkezett a georgiai nagyvárosba, ahol a Fulton megyei börtönben formális letartóztatás történt, aminek részeként ujjlenyomatot vettek tőle, és elkészült a nyilvántartási fotó, az úgynevezett „mugshot”.

Donald Trump 200 ezer dollár óvadék ellenében távozott a börtönből. Az óvadéki megállapodás értelmében a volt elnök nem beszélhet, illetve kommunikálhat a nyilvánosság előtt tanúkat, illetve vádlottársait „megfélemlítő” módon. Az ügyész és a védők között megállapodás megsértése bebörtönzéssel járhat.

Hirdetés

Az atlantai börtönben való megjelenése előtt Donald Trump lecserélte korábbi védőügyvédjét egy helyi jogászra, a „fehérgalléros” ügyekre szakosodott Steven Sadowra.

A jogász közleményben erősítette meg a felkérést, és azt írta, hogy a Georgia államban indult vádeljárás során ő képviseli majd Donald Trumpot. Hozzátette, hogy véleménye szerint ügyfelét soha nem lett volna szabad megvádolni a felhozott cselekményekkel, amelyekben ártatlan.

A nyilvántartási fotó, az úgynevezett „mugshot” •  Fotó: Fulton County Sheriff Office Galéria

A nyilvántartási fotó, az úgynevezett „mugshot”

Fotó: Fulton County Sheriff Office

Fani Willis ügyész múlt hétfőn augusztus 25-e pénteket szabta határidőként a vádlottak számára, hogy megjelenjenek a kijelölt Fulton megyei börtönben, Atlantában.

Az ügyész csütörtökön meglepetésre az ügy minden vádlottja esetében októberi tárgyalást indítványozott.

Fani Willis azt követően jelezte a bíró számára javaslatát, hogy az ügy egyik vádlottja, Kenneth Chesebro – Donald Trump korábbi kampány-ügyvédje – gyors eljárást kért. A bíró a kérést jóváhagyta és október 23-ra írta ki a tárgyalást, aminek nyomán az ügyész jelezte, szeretné, ha mind a 19 vádlott esetében kevesebb, mint két hónap múlva megkezdődne a tárgyalás.

Donald Trump új ügyvédje, Steven Sadow jelezte, hogy ügyfele ellenzi az ügyész indítványát.

A vádeljárás során érintett 19 ember ügyében a börtönbeli nyilvántartásba vétel nem jelent bírósági meghallgatást. Az ügyész eredetileg azt indítványozta, hogy a vádak hivatalos ismertetése szeptember 5-e hetében történjen meg.

Donald Trumpot és 18 társát a múlt héten a Fulton megyei kerületi ügyész összesen 41 vádpontból álló vádiratot terjesztett elő a 2020-as elnökválasztás eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet miatt bűnszervezetben elkövetve.

Szerdán már jelentkezett az atlantai börtönben Rudy Giuliani, Donald Trump korábbi ügyvédje, New York volt polgármestere, aki szintén a vádlottak között van.

Csütörtökön Donald Trump börtönbeli megjelenésével egy időben a Képviselőház jogi bizottságának republikánus elnöke, az amerikai törvényhozás felügyeleti jogkörére hivatkozva bekérte az ügyben eljáró kerületi ügyész, Fanni Willis, valamint irodája és a szövetségi kormány közötti minden kommunikációt, köztük az üzenetváltásokat Jack Smith, különleges ügyésszel, aki a szövetségi bűnvádi eljárásokat emelte Donald Trump ellen. Jim Jordan a hivatalos kérést többi között azzal indokolta, hogy a büntetőügy kapcsán felmerül a politikai indíttatás.

korábban írtuk

Ártatlannak mondta magát Donald Trump a 2020-as választások után történtekkel összefüggő négy vádpontban
Ártatlannak mondta magát Donald Trump a 2020-as választások után történtekkel összefüggő négy vádpontban

Ártatlannak mondta magát Donald Trump a bíróságon, ahol szövetségi eljárásban vád alá helyezték a 2020-as választások után történtekkel összefüggő négy vádpontban csütörtökön Washingtonban.

korábban írtuk

Nem adja fel: Trump akkor is folytatja az elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja
Nem adja fel: Trump akkor is folytatja az elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja

Donald Trump akkor is folytatja a 2024-es elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja – ígérte a volt elnök egy interjúban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Baka Andrást választotta államfőnek az Országgyűlés, a Fidesz a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontjáról beszél

Az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén köztársasági elnökké választotta a Tisza által jelölt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét. Az ellenzéki pártok elutasítják a volt főbírót.

Baka Andrást választotta államfőnek az Országgyűlés, a Fidesz a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontjáról beszél
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Zelenszkij: Oroszország nem boldogul az észak-koreai rakéták és katonák nélkül

Oroszország további ballisztikus rakétákat kapott Phenjanból, és további észak-koreai csapatok érkezésére készül – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti beszédében.

Zelenszkij: Oroszország nem boldogul az észak-koreai rakéták és katonák nélkül
2026. augusztus 11., kedd

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
Hirdetés
Hirdetés