A Moszkva történelmi városrészében, a Csisztije Prudin tartott megmozduláson a szervezők szerint legalább 7-8 ezren vettek részt, a belügyminisztérium kétezer főre becsülte számukat. A Szabadság Rádió orosz nyelvű adása munkatársának beszámolója szerint a tüntetők hangos kiabálással, füttykoncerttel fejezték ki véleményüket. Tisztességes választásokat és Vlagyimir Putyin kormányfő távozását követelték.
Ilja Jasin, a mozgalom egyik vezetője elmondta: a választási csalások és a választás intézményének tönkretétele ellen tiltakoztak.
A részvevők között több ismert parlamenten kívüli ellenzéki politikus és közéleti személyiség is ott volt, köztük Borisz Nyemcov, a Szabadság párt elnöke, és a neves blogger, Alekszej Navalnij is.
A tüntetők egy idő után nem fértek el a számukra engedélyezett területen és elfoglalták a Sztretyenszkij bulvárt, amelyen emiatt megállt a gépkocsiforgalom.
A megmozdulást követően a tömeg a Ljubjankához akart menni, ahol a Központi Választási Bizottság székháza található, de az OMON, a rendfenntartók különleges egysége lezárta az oda vezető Mjasznyickaja utcát és a teljes körzetet. A Szabadság Rádió jelentése szerint a rendőri erők nagy létszámban várták a tüntetőket, legalább 7 autóbusszal vitték oda a készültségieket.
A rendvédelmiek több mint 300 embert őrizetbe vettek. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint köztük van Ilja Jasin, a szervező Szolidaritás egyik vezetője és Alekszej Navalnij blogger is.
Kedden egyébként az orosz belügyminisztérium elit csapatai érkeztek Moszkvába, hogy – amint a minisztérium illetékese, Vaszilij Pancsekov mondta – „garantálják a biztonságot”.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.