Hirdetés

Oroszországba tart a Krím félsziget

FRISSÍTVE – Függetlenségi nyilatkozatot fogadott el hétfőn rendkívüli ülésén a krími parlament, az indítványt a képviselők 85 százaléka támogatta.

Hírösszefoglaló

2014. március 17., 12:412014. március 17., 12:41

2014. március 17., 17:032014. március 17., 17:03

 

Az elfogadott dokumentumban kiemelték: a parlament a(z immár független) Krími Köztársaság képviseletében azzal a javaslattal fordult az Oroszországi Föderációhoz, hogy a területet új jogalanyként, köztársasági státussal vegyék fel a föderációba.

Mindez annak nyomán vált lehetővé, hogy a 96 százalékot is meghaladta azon választók aránya, akik a félszigeten tartott vasárnapi népszavazáson támogatták, hogy az Ukrajnához tartozó autonóm terület csatlakozzon Oroszországhoz.

A hétfő reggeli közlés szerint a népszavazáson részt vevők 96,6 százaléka tette le voksát az Ukrajnától való elszakadás mellett, míg a maradásra csupán 3,2 százalék szavazott. Valamivel több mint egy százaléknyi szavazat érvénytelen volt. A részvételi arány meghaladta a 82 százalékot.

Szimferopolban már vasárnap este több ezres tömeg ünnepelte a népszavazás eredményét. Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a helyiek kinyilvánították: „haza kívánnak térni”. Bejelentette, hogy a Krími Autonóm Köztársaság hétfőn hivatalosan kérvényezni fogja Oroszországhoz való csatlakozását.

Részleges mozgósítás Ukrajnában

A krími fejlemények miatt részleges katonai mozgósításról fogadott el törvényt hétfőn az ukrán parlament, megerősítve Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő erre vonatkozó elnöki rendeletét.

Andrij Parubij, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára szerint húszezer tartalékost a nemrég újból megalakított Nemzeti Gárda soraiba hívnak be, és további húszezret a fegyveres erők más alakulataihoz. A mozgósítást a jogszabály életbe lépése után 45 napon belül végrehajtják.

Az előterjesztés indoklásában foglaltak szerint a mozgósítást „a Krím félszigeten kiéleződött társadalmi és politikai helyzet, az orosz fél leplezetlen agressziója” miatt van szükség.

Turcsinov a szavazás előtt kijelentette, hogy Oroszország „egy népszavazásnak nevezett óriási komédiával próbálja fedezni” a részéről megvalósított agresszió folytatását a Krímben. A referendummal kapcsolatosan leszögezte, hogy annak eredményét „soha nem ismeri el Ukrajna és a civilizált világ”.


Uniós szankciók Moszkva ellen

Az Európai Unió külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásukon elfogadták az EU több orosz és ukrán vezető elleni szankcióit az ukrajnai válsággal kapcsolatban, és ezek között utazási tilalmak és bankszámlák befagyasztása is szerepel.

Huszonegy olyan orosz, illetve ukrán vezető ellen hoztak szankciókat, akiket felelősnek tartanak a krími népszavazás megrendezéséért. Barack Obama amerikai elnök eközben hét orosz és két krími szakadár, valamint két volt ukrán tisztségviselő ellen rendelt el vízumkiadási tilalmat és számlabefagyasztást.

Európai uniós vezetők már vasárnap jogellenesnek minősítették a népszavazást. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékeztetett arra, hogy az uniós országok állam-, illetve kormányfői már március 6-án leszögezték: az ukrán alkotmánnyal és a nemzetközi joggal ellentétesnek tekintik az Oroszországhoz való csatlakozás népszavazásra bocsátását.

Az urnák zárása után külön Franciaország és Olaszország külügyminisztere is törvényellenesnek minősítette a krími népszavazást. A japán kormány felszólította Oroszországot, hogy ne csatolja területéhez a Krími Autonóm Köztársaságot. A referendumot Kanada is törvénytelennek minősítette.

Putyin szerint jogszerű volt a népszavazás

Vlagyimir Putyin orosz államfő vasárnap azt mondta Barack Obama amerikai elnöknek, hogy a népszavazás teljes egészében megfelelt a nemzetközi jognak. Telefonbeszélgetésükön Obama azt hangoztatta, hogy nem ismeri el a népszavazást. Washington már korábban közölte, hogy nem fogadja el a krími referendumot.

„A katonai beavatkozásért és a nemzetközi jog megsértéséért Oroszország egyre nagyobb árat fog fizetni, és nemcsak az Egyesült Államok és szövetségeseink által foganatosított intézkedések, hanem saját destabilizáló cselekedeteinek következményei miatt is” – szögezte le Jay Carney fehér házi szóvivő közleményében. Az elnöki telefonbeszélgetésen Obama lényegében megismételte ezt az amerikai álláspontot, míg Putyin azt hangoztatta, hogy a referendum megfelelt a nemzetközi jognak.

Az orosz elnök példaként utalt Koszovóra is, amelynek Szerbiától való függetlenségét a nyugati világ nagyobb része is támogatta. Vlagyimir Putyin leszögezte: a krími lakosságnak is lehetővé kellett tenni, hogy szabadon kinyilváníthassa akaratát.

Egyúttal aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ukrán hatóságok nem tudnak gátat szabni az orosz ajkúak elleni erőszaknak, amelyet „szélsőséges nacionalisták és radikális csoportok” gerjesztenek.
A nyugati országok szerint viszont az erőszak inkább az oroszbarát erők tevékenységének tulajdonítható. Obama arra helyezte a hangsúlyt, hogy a katonai beavatkozással Oroszország megsértette Ukrajna szuverenitását.

Băsescu: nem kell háborútól tartani
Traian Băsescu román államfő – aki még vasárnap este közölte: Románia illegitimnek tartja a népszavazást, és nem ismeri el annak eredményét – hétfőn úgy vélte, a krími forgatókönyv Moldovában, „a második román államban\" is megismétlődhet, ami Románia számára nem lenne jó, de Bukarest nem vetne be katonai erőt, így a román polgároknak nem kell háborútól tartaniuk. Szerinte a február 5-i gagauziai népszavazás is a krími minta szerint zajlott.
Mint ismeretes, a referendumon az autonóm terület lakosainak elsöprő többsége az önrendelkezés mellett szavazott arra az esetre, ha Moldova egyesül Romániával, és az EU helyett az Eurázsiai Uniót választották. Leszögezte: Románia nem errefelé orientálódik, mivel „a románok nem ferde szeműek.\"
Bírálta a moldovai Európa-barát vezetőket, amiért nem szállnak szemben Moszkvával, miközben az országban erős oroszbarát ellenzék működik. Hozzátette: a továbbiakban nem ragaszkodik Románia és Moldova egyesüléséhez, nyilvánvaló ugyanis, hogy a projekt nem rendelkezik politikai támogatással.
Băsescu szerint Vlagyimir Putyin erős politikus, aki nem habozik az Orosz Föderáció érdekeiért föllépni, célja pedig az egykori Szovjetunió határainak visszaállítása, vagy szép szóval, vagy tankokkal.
Vasárnap este egyébként a magyar külügyminisztérium is közölte, hogy illegitimnek tartja a krími referendumot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés