
Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma
A közösségeiket érintő legfontosabb történéseket értékelték, valamint a rájuk váró kihívásokról beszéltek a külhoni magyar pártok vezetői szombaton a hatodik Martosi Szabadegyetem hagyományos nemzetpolitikai fórumán.
2018. július 08., 12:022018. július 08., 12:02
A Kárpát-medencei kerekasztalként is jellemzett felvidéki fórumon Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke, Szabó Ödön, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke vett részt.
Szabó Ödön az elmúlt időszak romániai politikai eseményeit felidézve az MTI szerint elmondta:
Menyhárt József a felvidéki magyar közösség és az MKP eredményeit sorolva a magyar kormány támogatásával megvalósuló gazdasági fejlesztéseket, az óvodaprogramot és az új felvidéki magyar médiaprojekt, a ma7 médiacsalád útjára indítását említette. Az MKP elnöke terveik között említette a közösségépítést.
Beszélt arról is, hogy a következő egy évben három választást is tartanak Szlovákiában, ezek közül az első a novemberben sorra kerülő helyhatósági választás lesz. Hangsúlyozta: ősszel mindent meg kell tenniük azért, hogy a lehető legtöbb polgármestert és önkormányzati képviselőt juttassák az önkormányzatokba. A jövő tavaszi államfőválasztásról elmondta: az MKP saját jelöltet indít, ám aligha sikerülhet megismételni az előző elnökválasztáson elért jó eredményt, mivel két magyar jelölt is lesz. Az ugyancsak jövő tavaszi európai parlamenti választásra (EP) két jelölttel készül a felvidéki magyar párt.
A felvidéki magyar közösségre váró választásokkal összefüggésben Menyhárt József úgy vélekedett: a fogyatkozó közösség számára „luxus a szembenállás”, így gondolkodniuk kell azokon a megoldásokon, amelyek megtartják a közösséget.
Brenzovics László részletezte a kárpátaljai magyarságnak a jelenlegi ukrán kormányzat alatt kialakult problémáit. Rámutatott:
Példaként hozta fel az új oktatási törvényt. Rámutatott: rendkívül válságos a helyzet, s abból a kiutat csak az egész ukrajnai helyzet normalizálódása mutathat. Ugyanakkor örvendetesnek nevezte, hogy Magyarországnak harmadszorra is nemzeti kormánya lett, mert - mint mondta - eddig az tett a legtöbbet a külhoni magyar közösségek boldogulásáért.
Németh Zsolt bevezetőjében a Kárpát-medencei nemzetpolitikai táborok múltjáról és küldetéséről beszélt, „nemzetpolitikai erőműveknek” nevezve azokat. Szólt arról, hogy a magyar nemzetpolitikának is foglalkoznia kell a nemzetközi tendenciákkal, mivel fontos választási időszak vár a régióra a jövő évben. Kijelentette: Magyarország a következő négy évben a Szövetség Európáért mottó jegyében tevékenykedik majd.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
szóljon hozzá!