Hirdetés

Eurostat: tavaly felére csökkent az Unióban menedékkérelmet benyújtók száma, növekedés Romániában

•  Fotó: IGI

Fotó: IGI

Mintegy 650 ezer új menedékkérelmet nyújtottak be tavaly az Európai Unióban, ami nagyjából fele a 2016-os adatoknak, és megfelel a válság előtti szintnek – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden közzétett jelentéséből.

MTI

Krónika

2018. március 20., 14:202018. március 20., 14:20

2018. március 20., 14:302018. március 20., 14:30

A szervezet friss értékelése szerint az EU 28 tagországában 650 ezer új menedékkérőt regisztráltak tavaly, míg 2016-ban 1,2 milliót, 2015-ben 1,25 milliót, 2014-ben pedig 560 ezret. A kérelmezők legnagyobb csoportját továbbra is a szíriai állampolgárok tették ki (102 ezer ember), őket követték az irakiak (48 ezer) és az afgánok (44 ezer), de sokan érkeztek Nigériából, Pakisztánból, Eritreából, Albániából és Iránból is – számolt be az MTI.

A nemzetközi védelemre vonatkozó kérelmek legtöbbjét, 31 százalékát (198 ezer) Németországban regisztrálták, ezt követte Olaszország 20 százalékkal (127 ezer) és Franciaország 14 százalékkal (91 ezer).

Hirdetés

A papírok 9 százalékát Görögországban (57 ezer), 5-5 százalékát pedig Nagy-Britanniában (33 ezer) és Spanyolországban (30 ezer) nyújtották be.

Spanyolországban 96 százalékkal, Franciaországban 19 százalékkal, Görögországban 14 százalékkal emelkedett az első kérelmezők száma 2016-hoz képest.

E tekintetben Románia az uniós „listavezető”: míg 2016-ban 1855 személy nyújtott be menedékkérelmet, tavaly 4700 kérvényt regisztráltak, ez pedig 154 százalékos növekedést jelent.

A legnagyobb visszaesés Németországban (-73 százalék), Ausztriában (-44 százalék) és Hollandiában (-17 százalék) volt az ötezer kérelemnél többet regisztráló országok közül.

Az adatok tanúsága szerint tavaly Görögországban egymillió lakosra 5295 új menedékkérő jutott, a második helyezett Cipruson 5235, a harmadik Luxemburgban 3931. A legkisebb arányt Szlovákiában (27), Lengyelországban (79) és Portugáliában (98) jegyezték fel. Az EU-átlag 1270. Magyarországon 3115 új menedékkérőt regisztrálták 2017-ben, ami egymillió lakosra vetítve 318-at jelent – áll a statisztikában. Románia ilyen viszonylatban 239 főt „számlált”.

Az év végén körülbelül 927 ezer menedékkérelem volt még elbírálás alatt az Európai Unió tagországaiban, ennek közel fele Németországban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
Hirdetés