Ha fejben erős vagy, jöhet bármilyen kihívás – 24 órás kerékpárversenye után beszélgettünk Kisjancsi Andrással

– Az augusztus végi, Bukarest közelségében szervezett Modpack kerékpárversenyen pedig már 24 órán keresztül tekertél...

– Idővel egyre jobban vonzottak a hosszú túrák, és az, hogy a saját képességeimet próbára tegyem. Így hallottam a 24 órás megmérettetésről, amelyet a Le Mans-i 24 órás verseny ihlette. Lehet nevezni 12 órásra, 24 órásra, egyéniben vagy 2, 4, 6 fős csapatokban. Szinte egész Románia területéről jönnek „erőnléti” biciklisek. Azért nagyon jó kezdeményezés, mert ha nem feltétlenül versenyezni szeretnél, hanem csak letesztelni, mennyit tudsz 24 óra alatt tekerni, akkor is tökéletes ez a verseny.

– Milyen fizikai és mentális felkészülést igényelt a 24 órás verseny, különösen a 600 kilométeres cél eléréséhez?

– Mindig is szerettem magas célokat kitűzni, így először kitűztem az 500 kilométert, amit aztán feltornáztam 600 kilométerre. Reményteli voltam, de azért kicsit megijesztett ez a szám, mert valljuk be, 600 kilométer még kocsival is sok – ahogy sok barátom megjegyezte nekem. Már tavaly ősszel elkezdtem a felkészülést: két típusú edzést próbáltam tartani. Az egyik a sebességre fókuszált, a másik pedig a hosszú távra és minél több szintemelkedésre.

Illetve mindig fontosnak tartottam, hogy mit gondolok: a gondolataimat nem a motiváció, hanem inkább a fegyelmezettség vezérelte. A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést. És persze sokszor edzettem úgy, hogy kevesebb kedvem volt hozzá (ez még a jobbik eset),

Tudtam, hogy eljön az a fájdalmas mélypont, és már vártam is. Nagyjából akkor tetőzött, amikor elkezdett fájni a gyomrom a sok ennivalótól. Emiatt persze már nem tudtam figyelni sem a táplálkozásra, sem a folyadékbevitelre. És itt jöttek a kérdések: „Miért is nem pihenek? Miért is csinálom én ezt? Miért nem állok meg és alszom egyet?” – és ehhez hasonló gondolatok. Ekkor már nem tudtam tartani a gyors, 28–30 km/h-s tempót, és mondtam a kolléganőnek, hogy menjen nyugodtan előre, sajnos muszáj lennebb vegyem a tempót. Ám ő ahelyett, hogy ott hagyott volna, inkább felajánlotta, hogy megy ő elöl, és töri a szelet pár körön át, hiszen én is törtem neki több mint két órán keresztül még éjfél előtt.

– Mit éreztél, amikor megláttad a napfelkeltét, és új lendületet kaptál a verseny utolsó óráira?

– A napfelkelte igazi reménysugár volt nekünk a hideg, esős, szeles éjszaka után – alig vártuk az első sugarakat. Ezek teljesen új erőt adtak: a szervezetünk, mintha a megszokott reggeli ritmus szerint felébredt volna,

– Mit tanultál ebből a versenyből, és milyen célokat tűztél ki a jövőre nézve?

– Nagyon tanulságos verseny volt. Rájöttem, hogy igaz: ha képes vagy valamit megálmodni, akkor képes vagy megvalósítani is – persze kőkemény munkával. Ugyanakkor felsorolnám, milyen tanulságokkal gazdagodtam:

• ha fejben erős vagyok, jöhet bármilyen kihívás;
• a fájdalom átmeneti, az eredmény örök;
• a fizikai állapotot sokkal jobban befolyásolja az agy (psziché), mint hinnénk;
• jótett helyébe mindig jót várj;
• a verseny egy ünnepnap, de legalább ilyen fontos az azt megelőző felkészülés;
• a célon kívül tényleg fontos az út is, ami odavezetett – az a több mint 10–20 ezer megtett kilométer és a sok csodás ember, akikkel együtt tekerhettem;
• a befektetett energia mindig meghozza a gyümölcsét.