
Hölgyeké az elsőbbség. Adina Vălean lett a befutó
Fotó: Facebook
A két megnevezett román jelölt közül Adina Valeant választotta az Európai Bizottság megválasztott elnöke, neki szánja a közlekedési biztosi portfóliót az új brüsszeli testületben – közölte szerdán Ursula von der Leyen szóvivője.
2019. november 06., 20:402019. november 06., 20:40
2019. november 06., 22:222019. november 06., 22:22
Bár erre nem tértek ki a tájékoztatásban, ez azt jelenti, hogy a magyar Várhelyi Olivér kaphatja a szomszédság- és bővítéspolitikai tárcát, amelyet eredetileg is elődjének, az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságában elutasított Trócsányi Lászlónak kínáltak fel.
A hétfőn hivatalba lépett új bukaresti kormány két – egy férfi és egy női – jelöltet nevezett meg, Adina Văleant és Siegfried Mureșant, miután az EP-ben a magyar és a francia mellett az első román választottat is elutasították.

Adina Vălean és Siegfried Mureșan európai parlamenti (EP-) képviselők személyében Bukarest két lehetséges jelöltet is javasol a Romániának járó európai biztosi posztra – közölte szerdán Ludovic Orban kormányfő.
A szóvivő elmondta, hogy mindkét jelölt formális interjún vett részt a nap folyamán, és mindketten „jól teljesítettek”.
Az 51 éves Adina Valean tapasztalt politikusnak számít, jelenleg az ipari és energiaügyi EP-bizottságot vezeti.
Így már megkezdődhetne az európai parlamenti jóváhagyási folyamat, a helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy von der Leyen szerdán hivatalos felkérést küldött a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormányfőjének, azt kérve, hogy nevezzen meg jelöltet, ugyanis ez jogi kötelessége a Brexit halasztása miatt, még ha korábban ez ellen is foglalt is állást.
Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár vannak, akik szerint ez sem lesz tartható.
A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradnak a posztjukon ügyvivőként.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!