
Archív felvétel
Oroszországnak vállalnia kell felelősségét a maláj légitársaság utasszállító repülőgépének négy évvel ezelőtti lelövésében, és együtt kell működnie a tényfeltáró munkában az elszámoltathatóság érdekében – jelentette ki nyilatkozatában az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) pénteken.
2018. május 25., 13:592018. május 25., 13:59
A nyilatkozat szerint az Európai Unió támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely a 2014 nyarán Ukrajna légterében elkövetett támadás felelőseinek felkutatását sürgeti, valamint azt, hogy minden állam teljes mértékben működjön együtt az elszámoltatásukra irányuló erőfeszítésekben.
Az MH17-es járat tragédiájának ügyében vizsgálódó nemzetközi szakértőcsoport tagjai csütörtökön közölték, hogy egy orosz katonai egység rakétája lőtte le az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépet Kelet-Ukrajna felett. A Buk-Telar rakéta az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandártól származik.
A négy évvel ezelőtti tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas – köztük 196 holland és 27 ausztrál –, valamint a legénység életét veszette. Oroszország végig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.

Franciaország elismeri Oroszország új nemzetközi szerepét, egyebek között a Közel-Keleten, de Moszkvának tiszteletben kell tartania partnerei érdekeit is – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök, miután megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyinnal.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
1 hozzászólás