Hirdetés

EU-csúcs: kulcsfontosságú öt év előtt áll az európai védelem

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

A következő öt év döntő jelentőségű lesz az Európai Unióban a védelmi készenlét megerősítésében – hangsúlyozták az EU-tagállamok vezetői csütörtöki brüsszeli EU-csúcstalálkozójukon kiadott nyilatkozatukban, egyúttal megerősítették elkötelezettségüket egy önállóbb, gyorsabb és hatékonyabb európai védelempolitika kialakítására, „válaszul az Ukrajna elleni orosz agresszió és a biztonsági környezet gyökeres átalakulása által okozott kihívásokra”.

MTI

2025. június 26., 19:192025. június 26., 19:19

A tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács szerint Európának „szuverénebbé és felelősségteljesebbé” kell válnia saját biztonságát illetően, miközben a NATO továbbra is kulcseleme marad a kollektív védelemnek azok számára, akik tagjai az észak-atlanti szövetségnek is – állapították meg az EU-csúcson.

A tanács sürgette a védelmi kiadások jelentős növelését és a befektetések összehangolását.

Hirdetés

Jelezték, hogy a minapi NATO-csúcstalálkozón tett tagállami kötelezettségvállalásokat az EU is követni kívánja saját keretein belül. Az állam- és kormányfők üdvözölték az Európai Biztonsági Akcióprogramról (SAFE) szóló rendelet elfogadását, amely az uniós költségvetésen belül ösztönözné a védelmi beruházásokat. Ennek részeként aktiválják a stabilitási és növekedési paktum nemzeti mentességi záradékait is, hogy lehetővé tegyék a védelmi többletkiadásokat.

Felkérték az Európai Parlamentet és a nemzeti kormányokat alacsonyabb szinten képviselő Európai Unió Tanácsát, hogy mielőbb fogadják el a védelmi célú beruházásokat ösztönző jogszabályokat. Az Európai Tanács a témáról kiadott „következtetéseiben” külön hangsúlyt fektet a közös beszerzésekre, a szabványosításra és a védelmi ipari bázis – benne a kis- és közepes vállalatok – termelési kapacitásának gyors bővítésére. Fontos cél, hogy a hadfelszereléseket nagyobb mennyiségben és gyorsabb ütemben állíthassák elő.

A testület emellett hangsúlyozta az EU összes határának – különösen a keleti külső határnak – a védelmét, ennek szükségességét az orosz
és fehérorosz fenyegetésekkel indokolták.

Az Európai Bizottságot, valamint a kül- és biztonságpolitikai főképviselőt további javaslatok előterjesztésére kérték a katonai mobilitás javítására, hogy a védelmi eszközök gyorsabban mozoghassanak az EU-n belül. A vezetők üdvözölték az EU új védelmi partnerségeit az Egyesült Királysággal és Kanadával.

A nyilatkozat szerint a fenti intézkedések nem érintik egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának sajátos jellegét, és a közös lépéseknél az uniós szerződéseknek megfelelően továbbra figyelembe veszik minden tagállam biztonsági és védelmi érdekeit.

korábban írtuk

Megkezdődött az EU-csúcs: Ukrajna, a Közel-Kelet és a migráció van napirenden
Megkezdődött az EU-csúcs: Ukrajna, a Közel-Kelet és a migráció van napirenden

Megkezdődött az Európai Tanács Ukrajnával, Közel-Kelettel, migrációval és a versenyképességgel foglalkozó ülése, az uniós tagállamok vezetői az Ukrajnának nyújtott további támogatásról és az európai védelemről is megbeszélést folytatnak Brüsszelben.

korábban írtuk

Mindannyian megfizetjük a NATO-döntés árát, rácáfoltak Trump nyilatkozatára
Mindannyian megfizetjük a NATO-döntés árát, rácáfoltak Trump nyilatkozatára

A tagállamok össztermékük (GDP) 5 százalékára emelik éves katonai költségvetésüket – mondja ki a NATO hágai csúcsértekezletén szerdán megszületett zárónyilatkozat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés