Hirdetés

Észak-Korea szent háborúra készül Dél ellen

Észak-Korea nukleáris elrettentő erejére támaszkodva kész arra, hogy „szent háborút” vívjon Dél-Korea ellen – közölte csütörtökön Kim Jong Csun észak-koreai vezérkari főnök, a nemzetvédelmi bizottság alelnöke. A dél-koreai hadsereg közben újabb hadgyakorlatot tartott a tűzszüneti vonal közelében.

Hírösszefoglaló

2010. december 23., 15:572010. december 23., 15:57

Kim Jong Csun azzal vádolta meg Szöult, hogy szándékosan sodorja a Koreai-félszigetet a háború felé. Mindezt azon a phenjani ünnepségen mondta, amelyet annak tiszteletére rendeztek, hogy az ország vezetője Kim Dzsong Il 19 éve foglalta el a hadsereg főparancsnoki posztját. Szavait a KCNA hivatalos hírügynökség idézte, amely az utóbbi időben viszonylag visszafogottan számolt be a dél-koreai hadgyakorlatokról.

Dél-Korea eközben nem egészen egy óráig tartó hadgyakorlatot tartott a két Koreát elválasztó tűzszüneti vonal közelében csütörtökön – jelentették helyszínen tartózkodó tudósítók.

A manőver az idei év legjelentősebb légi és szárazföldi hadgyakorlata volt, amelyet megszemlélt Ri Mjong Bak elnök is, aki leszögezte: a dél-koreai hadsereg könyörtelen ellentámadással válaszol, ha az Észak ismét az egy hónappal ezelőttihez hasonló agressziót hajt végre.

Az északi tüzérség napra pontosan egy hónapja ágyúzta a két Korea vitatott tengeri határa közelében lévő Jonpjong szigetet. A támadásban két dél-koreai katona és két építőmunkás meghalt. Dél-Korea válaszul ugyancsak ágyúzta Észak-Korea területét. Az 1950-53-es koreai háború óta ez volt a legsúlyosabb összetűzés a két ország között.

A csütörtöki hadgyakorlaton 800 katona, 30 harckocsi, hét helikopter, hat harci gép vett részt, és bevetettek páncéltörő rakétákat, valamint aknavetőket is a tűzszüneti vonaltól mintegy harminc kilométerre délre lévő Pocson várost övező dombvidékes terepen. A szöuli védelmi minisztérium eredményesnek minősítette a gyakorlatot.

A KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség jelentése szerint Dél-Korea az Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megszállására készül, és ennek előkészítésére tartotta meg a hadgyakorlatot.

Dél-Korea szerdán keleti partjai előtt négynapos haditengerészeti gyakorlatot kezdett hat hajó és harci gépek részvételével.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés