
Recep Tayyip Erdogan
Bejelentette győzelmét Recep Tayyip Erdogan török elnök a nem hivatalos eredmények alapján a vasárnapi elnökválasztáson. Bülent Tezcan, a legfőbb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szóvivője szerint az elnökválasztás nem dőlt el az első fordulóban.
2018. június 25., 00:032018. június 25., 00:03
2018. június 25., 00:032018. június 25., 00:03
Erdogan vasárnap este Isztambulban szólalt fel, miután a szavazatok 96,6 százalékos feldolgozottságánál jelenleg a voksok 52,6 százalékát megszerezte. Mint fogalmazott: „népünk személyemet bízta meg az államfői és a végrehajtói hatalom feladatával”.
Tezcan a CHP ankarai székházában tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az elnökválasztás a második fordulóra maradt. Kifejtette, miközben az Anadolu török állami hírügynökség arról ír, hogy már az urnák több mint 90 százalékát kinyitották, a Legfőbb Választási Tanács (YSK) őhozzájuk olyan adatokat küld, amelyek szerint ugyanez az érték csak 50 százaléknál tart. „Egyesek túl korán zendítettek rá a dobra és a harsonára. Amikor még 40 millió szavazat és 110 ezer urna van hátra, senki ne kiáltsa ki magát államfőnek” – fogalmazott Tezcan.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!