
Narancssárga riasztás lépett életbe a török légierő több támaszpontján, a készültség értelmében a pilóták engedély nélkül lőhetnek a határsértő vadászgépekre – számolt be a döntésről vasárnap a török sajtó.
2016. január 31., 17:552016. január 31., 17:55
A vezérkar azt követően adta ki a parancsot, hogy a török külügyminisztérium szombati közleménye szerint egy Szu-34-es orosz harci gép többszöri figyelmeztetés ellenére pénteken megsértette Törökország légterét a szíriai határnál. Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton úgy nyilatkozott, hogy a határsértés a térségbeli válság fokozására irányuló lépés Oroszország részéről. „Ha Oroszország továbbra is megsérti Törökország szuverén jogait, akkor szembe kell majd néznie ennek következményeivel\" – szögezte le az államfő. Egyébként az amerikai védelmi minisztérium kiállt a NATO-tag Törökország oldalán, a Pentagon szerint is megsértette az orosz gép a török légteret.
Az MTI által idézett Aksam című török napilap szerint Putyin orosz elnök a „tűzzel játszik\". Az újság címlapján szereplő szófordulat Erdogan tavaly novemberi kijelentését idézi fel, miután a török légierő többszöri figyelmeztetést követően lelőtt egy orosz Szu-24-es vadászbombázót a szíriai határ közelében. Az Aksam tudni véli, hogy a török védelmi minisztérium nagy számban rendelt F-16-osokat a délkelet-törökországi Diyarbakir tartományban fekvő 8-as számú fő légi támaszpontra. A Vatan című ellenzéki napilap arról ír, hogy a riasztás az Amasya, az Ankara, a Balikesir és a Malatya tartományokban található légibázisokon is érvényben van, amelynek értelmében a védelmi erőknek „minden pillanatban mindenre készen kell állnia\". Az újság feltételezése szerint az orosz vadászbombázó vagy azután sértette meg a török légteret, hogy Szíriában Azaz város környékén felderítő repülést tett, vagy miután Aleppótól északra csapást mért a Bassár el-Aszad szír elnök mérsékelt ellenzékének tekinthető csoportokra.
A török külügyminisztérium még péntek este bekérette Oroszország ankarai nagykövetét, hogy kifejezze „erélyes tiltakozását\". Moszkvában szombaton cáfolták, hogy légtérsértés történt volna. Az orosz védelmi minisztérium szóvivője továbbá „minden alapot nélkülöző propagandának\" minősítette az ankarai külügyminisztérium közleményét.
Törökország tavaly november 24-én lelőtt egy Szu-24-es orosz vadászbombázót, amely a török álláspont szerint 17 másodpercen át megsértette az ország légterét a török-szíriai határon. Oroszország szerint a gép egy pillanatra sem hatolt be a török légtérbe. Az incidens rendkívül kiélezte a feszültséget Ankara és Moszkva között és visszavetette a két ország gazdasági kapcsolatait.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!