
Az Európai Politikai Közösség negyedik csúcstalálkozóját tartották Nagy-Britanniában
Fotó: Presidency.ro
Energetikai együttműködést és Ukrajna további támogatását szorgalmazta Klaus Iohannis államfő csütörtökön az Európai Politikai Közösség negyedik csúcstalálkozóján Nagy-Britanniában.
2024. július 19., 09:342024. július 19., 09:34
A román elnök részt vett az Energia és konnektivitás elnevezésű vitán, amelyen az elnöki hivatal közleménye szerint kiemelte, hogy az energetikai együttműködés és összekapcsolhatóság megerősítésére irányuló lépések kulcsfontosságúak a nemzeti és európai ellenálló képesség kiépítéséhez. Ezek jelentőségére világít rá az éghajlatváltozás, de az ukrajnai háború is, amelyek folyamatosan emlékeztetnek a stratégiai függőségeket korlátozó intézkedések szükségességére – tette hozzá.
és szorgalmazta az összekapcsolás támogatását Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal is, részben ezek ellenálló képességének erősítése, részben uniós integrációjuk megkönnyítése érdekében.
A csúcstalálkozó keretében Románia, Nagy-Britannia, Lengyelország, Franciaország és Németország vezetői megbeszélést folytattak Maia Sandu moldovai elnökkel, akinek gratuláltak a Moldovai Köztársaság EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséhez, az elmúlt időszakban megvalósított reformokhoz, és további támogatásukról biztosították az országot – írja az Agerpres.
Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.
A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
Lángra kapott hétfőn egy házilag készített gyújtószerkezet Románia svájci nagykövetségének kerítése melletti járdán – számolt be szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy egy lehetséges fenyegetés miatt titokban másik repülőgépre szállt át, amikor a múlt hónapban elhagyta a Törökországban tartott NATO-csúcstalálkozót.
Oroszország „sztálinista propagandát” folytat, miközben hódító háborút folytat Ukrajna ellen – így reagált a román külügyminisztérium egy orosz külügyi illetékes nyilatkozatára, amely szerint Románia Moldovával együtt támogatja Ukrajnát.
Több szomszédos ország államfője- köztük Nicușor Dan román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – is gratulált Baka Andrásnak, miután az Országgyűlés kormányoldala kedden köztársasági elnökké választotta.
szóljon hozzá!