
Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel jelent meg könyv a határon túli magyarok helyzetéről. A kötetet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat mutatta be kedden Budapesten.
2013. december 10., 12:482013. december 10., 12:48
2013. december 10., 12:542013. december 10., 12:54
Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő elmondta: az a céljuk, hogy a jószomszédi kapcsolatokon alapuló „simulékony” politika helyett az emberi jogok fogalomrendszerére és követeléseire hangolják át a jogküzdelmet. Hozzátette: a kötetet valamennyi országgyűlési képviselőnek elküldik. „Ne mondhassák, hogy nem tudták, bajok vannak a trianoni békeszerződéssel elszakított területeken” – jelentette ki Morvai Krisztina.
Gaudi-Nagy Tamás, az NJSZ ügyvezetője arról beszélt, hogy a határon túli magyarok helyzetére az önrendelkezés a megoldás. „Ezt nem megadják, hanem kiharcolni kell” – tette hozzá a Jobbik-frakcióban ülő képviselő.
Zétényi Zsolt, az NJSZ elnöke elmondta: a kötet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat június 4-én tartott konferenciájának anyagát tartalmazza, amelyet az azóta eltelt fél év legfontosabb eseményeivel – köztük a székelyek nagy menetelésével –, valamint a határon túli magyarok helyzetéről szóló tanulmányokkal, felszólalásokkal egészítettek ki.
Az ENSZ Közgyűlése 1954-ben nyilvánította december 10-ét az emberi jogok napjává annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ebben a dokumentumban foglalták össze az úgynevezett klasszikus politikai és polgári jogokat, továbbá a gazdasági, szociális és kulturális jogok bizonyos körét. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ összes állama ratifikálta.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!