2011. augusztus 31., 09:522011. augusztus 31., 09:52
Korábban Gubíkot a nyitrai körzeti hivatal felkérte, hogy töltse ki a szlovák állampolgárság elvesztésének bejelentése című nyomtatványt, és küldje vissza szlovák iratait. Gubík a nyomtatványt kitöltetlenül küldte vissza, szlovák irataitól nem vált meg, válaszában azt írta a hivatalnak: szlovák állampolgárságáról nem akar lemondani, s így az alkotmány értelmében azt el sem vesztheti. A minisztérium szerint mindegy, Gubík mit válaszolt, már nem szlovák állampolgár. Arra a kérdésre, hogy erről a tényről kap-e hivatalos értesítést, a tárca szóvivője nem tudott egyértelmű választ adni. Grendel Gábor szóvivő később azt írta a lapnak: „a belügyminisztérium megvárja Gubík László hivatalos válaszát, majd levélben értesíti a további lépésekről”. Hivatalos értesítés nélkül viszont Gubík aligha tudna fellebbezni – pedig az első, honosítását nyilvánosan vállaló szlovákiai magyarnak ez feltett szándéka. „Ha megkapom írásban is a határozatot, mindenképpen indul a jogi procedúra” – erősítette meg Gubík. Mivel hivatalosan bejelentette magyar honosítását, a törvény szerint nem kaphatna pénzbírságot. A belügy viszont másként látja a helyzetet. „Bárki, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, köteles ezt a tényt hivatalosan bejelenteni, ennek értelmében ki kell töltenie a minisztérium által kiadott nyomtatványt is. Amennyiben ennek nem tesz eleget, több mint 3000 eurós pénzbírságot kockáztat” – mondta a lapnak a belügyi szóvivő. Szlovákia tavaly – a határon túli magyarok könnyített honosításáról hozott budapesti döntésre válaszul – úgy módosította állampolgársági törvényét, hogy elveszíti eredeti állampolgárságát az, aki felveszi egy más ország állampolgárságát. A téma azóta éles belpolitikai viták tárgya Szlovákiában.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).