2011. október 18., 08:372011. október 18., 08:37
„A kereszt nem nemzeti jelkép. Az állam jelképe a koronán lévő sas” – hangoztatja Palikot, aki szerint vallási jelképeknek nincs helyük nyilvános helyeken.
A szejm üléstermében 14 éve függ a kereszt. 1997-ben, az akkori kormányzó jobboldali Szolidaritás Választási Akció két képviselője helyezte el. A Baloldali Demokratikus Szövetség akkor élesen tiltakozott, de végül belenyugodott a helyzetbe, mondván, hogy Lengyelország szempontjából az lenne a legroszszabb, ha a jelképekért folyna háború, ahelyett hogy az ország és a lengyelek jövőjéről vitáznának.
Palikot kezdeményezésével egyetlen parlamenti párt sem ért egyet. Bírálta szándékát Donald Tusk miniszterelnök is, aki szerint a baloldali politikus által meghirdetett „világi állam” jelszavának megcsúfolása lenne, ha a párt „keresztháborúval” kezdené parlamenti karrierjét. Jelezte, arra számít, hogy a szejm elnöksége nem engedi meg ezt a botrányt.
Az ellenzéki, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) törvénytervezetet készül benyújtani, amely megtiltaná a kereszt eltávolítását a szejm ülésterméből. „Minden nemzetnek vannak saját hagyományai, és ha ezeket valaki meg akarja semmisíteni, a nemzetet magát akarja felszámolni” – fejtette ki Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke. „Nincs okunk szégyenkezni amiatt, hogy nagy többségünkben katolikus nemzet vagyunk” – tette hozzá. A PiS kezdeményezését a kormányzó Polgári Platform (PO) és a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) nem támogatja, a Lengyel Parasztpárt (PSL) még habozik. Palikot javaslatával azonban egyetlen párt sem ért egyet. „Valamikor így döntött a szejm többsége, maradjon hát a kereszt” – mondta Wojciech Olejniczak, az SLD volt elnöke, jelenleg európai parlamenti képviselője. Waldemar Pawlak, a PSL elnöke tréfára vette a dolgot: „Palikot úr és frakciója ül a legtávolabb a kereszttől, az tehát bizonyosan nincs veszélyben.”
Bronislaw Komorowski hivatalban lévő államfő eközben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy vallási jelképeket politikai kampánycélokra használnak fel Lengyelországban. Kijelentette: nyugtalansággal tölti el az a lehetőség, hogy vallási jelképeket politikai kampánycélokra használjanak ki. Reményét fejezte ki, hogy a parlament kiutat talál a kialakult helyzetből. Lengyelország számára egyaránt hátrányos, ha politikai kampányokat folytatnak a „kereszt mellett, a kereszt felhasználásával vagy a kereszt ellenében” – hangsúlyozta. Az államfő szerint nyilvánvaló, hogy az egyházzal szembeni kemény bírálatok „viszonylagos választási sikert eredményeztek”. Mint mondta, ez arról tanúskodik, hogy a lengyelek tudatában bizonyos változások mentek végbe. „Ez jelzés mindenki számára, azok számára is, akik az egyház mellett elkötelezettek – s én magamat is ide sorolom –, hogy bölcs válaszokat keressenek az új kihívásokra” – fogalmazott a lengyel elnök.
Lech Walesa volt lengyel államfő is védelmébe vette a szejm üléstermében lévő feszületet. „Ha Palikot hozzá mer nyúlni a kereszthez, velem is meggyűlik a baja. A keresztet senki sem bánthatja, mert Lengyelország katolikus ország” – fakadt ki a TVN24 lengyel hírtelevízióban pénteken Walesa. Hozzátette, soha nem fogja megengedni, hogy bárki bántani merészelje a keresztet. „Még Palikot sem” – fűzte hozzá.
Walesa véleménye szerint Janusz Palikot próbálkozása a kereszt eltávolítására a szejm ülésterméből válasz Tadeusz Rydzyk toruni rádióadójának (Radia Maryja) és hallgatóinak tevékenységére. „Magatartásukra Palikot hasonló módon válaszol” – mondta. A Tadeusz Rydzyk redemptorista szerzetes által irányított katolikus Radio Maryja és Telewizja Trwam a választási kampányban nyíltan Jaroslaw Kaczynski pártját, az ellenzéki Jog és Igazságosságot (PiS) támogatta, amely Palikot mozgalmának esküdt ellenfele. Walesa szerint a keresztet nem szabad eltávolítani a szejmből, mert Lengyelország többségében katolikus ország. „A többségnek is van szava, nem csak a kisebbségnek” – jelentette ki a Nobel-békedíjas volt államfő, aki támogatásáról biztosított minden kezdeményezést, amely a szejmbeli feszület megvédésére irányul.
Egy lengyel katolikus és hazafias társaság, az Unum Principium pedig máris aláírásgyűjtésbe kezdett egy olyan törvény elfogadása érdekében, amely védené a katolikus vallást Lengyelországban – jelentette a Gazeta Wyborcza. A társaság szerint egyes politikusok mind agresszívabban támadják a katolikus egyházat, a hívő katolikusok vallási érzelmeit és az évszázados lengyel hagyományokat. Mint arról korábban lapunkban beszámoltunk, az Unum Principium két éve tiltakozott Madonna koncertje ellen, amelyet éppen augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének ünnepén rendeztek Varsóban. Bydgoszczban tiltakoztak a Jézus Krisztus Szupersztár című musical bemutatása, valamint az Agnostic Front és a Wielki Piatek (Nagypéntek) nevű együttesek koncertje ellen is.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.