Hirdetés

Elnöki vétó a kivonulásra

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Nem fogadta el George W. Bush a katonák hazahívásának időpontját rögzítő törvényt. George Bush amerikai elnök megvétózta az iraki csapatkivonást elrendelő törvénytervezetet. Bush kedden a Fehér Házban jelentette be a vétót, amelyhez elnöksége során második alkalommal folyamodott. „A kivonás határidejét kijelölni egyenlő a vereség határidejének kijelölésével” – mondta Bush nem sokkal azután, hogy visszatért Washingtonba a floridai MacDill légibázisról, a középső parancsnokság központjából, ahonnan az iraki és a közel-keleti műveleteket irányítják.

Gazda Árpád

2007. május 03., 00:002007. május 03., 00:00

A washingtoni kongresszus a múlt héten szavazta meg az iraki és afganisztáni hadműveletek folytatásához szükséges pótköltségvetést. A 124 milliárd dolláros tervezetbe a demokraták kezdeményezésére bekerült, hogy a kormánynak idén október 1-jéig meg kell kezdeni a csapatkivonást Irakból, és 2008. március 31-éig be kell fejezni. Bush vétója bizonyos volt, az elnök ugyanis előre jelezte, hogy nem ír alá semmilyen törvényt, amely menetrendet jelöl ki a kivonásra. Az elnök kedden Floridában megismételte korábbi álláspontját: az idő előtti csapatkivonás csak az al-Kaida terrorszervezetet segítené, amely új tagokat toborozhatna, új forrásokhoz juthatna, és azt hihetné, hogy tetszés szerint csapást mérhet a szabad nemzetekre.

A Demokrata Párt kongresszusi vezetői kedden írták alá és küldték el az elnöknek a törvénytervezetet, éppen négy évvel az után a nap után, amikor George Bush 2003-ban bejelentette a főbb iraki harci műveletek befejezését. Az aláírási eljárás alkalmából Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője, aki korábban elvesztettnek minősítette az iraki háborút, kijelentette, hogy irányváltásra van szükség. Nancy Pelosi, a képviselőház ellenzéki elnöke arról beszélt, hogy a csapatkivonást előíró tervezet az amerikai népnek azon akaratát tükrözi, hogy a háborút be kell fejezni. Dana Perino fehér házi szóvivő politikai mutatványnak, a cinizmus netovábbjának nevezte az aláírás időzítését. Mivel a demokraták nem rendelkeznek az elnöki vétó leküzdéséhez kétharmados többséggel, a következő lépés valószínűleg egy kompromisszumos hadi költségvetési tervezet lesz, amelyből már kimarad a kivonási menetrend, de különböző, elsősorban az iraki kormány által teljesítendő feltételekhez kötik a finanszírozást.

Hírösszefoglaló


Irakban a negyedik amerikai dandár

A héten megérkezett Irakba a negyedik dandár is abból az ötből, amelyet a bagdadi biztonsági művelet támogatására küldenek Irakba az Egyesült Államokból – jelentették be tegnap. „A többnemzetiségű erők ezen a héten újabb amerikai dandárt bocsátottak az iraki biztonsági erők rendelkezésére Bagdadban és környékén. A mintegy 3700 fős gyalogsági egységet az ország különböző részein helyezik el” – tudatta közleményében az amerikai hadsereg. Feladatuk az lesz, hogy segítséget nyújtsanak az iraki biztonsági erőknek „megtisztítani, ellenőrizni és kézben tartani a főváros kulcsfontosságú pontjait”. Hogy pontosan mikor érkezett meg a dandár, arra nem tért ki a tájékoztatás. Az ötödik, utolsó dandár a tervek szerint május végén érkezik Irakba. George Bush amerikai elnök január 11-én jelentette be, hogy több lépcsőben további 17 500 amerikai katonát küldenek Bagdadba.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés