Hirdetés

Elfogadhatatlan amnesztiatörvény – Tovább tüntetnek Ukrajnában

A tüntetések folytatására szólították híveiket csütörtökre virradóra az ukrán ellenzéki vezetők, mert elfogadhatatlan számukra a kormánypárti képviselők által elfogadott amnesztiatörvény.

Hírösszefoglaló

2014. január 30., 10:522014. január 30., 10:52

A jogszabály elfogadása után Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) párt elnöke a kijevi Függetlenség terén, a Majdanon összegyűltek előtt a tüntetések folytatására szólított fel.

„A hatalom megpróbál összeveszejteni minket. Mi folytatni fogjuk akcióinkat. A Majdan nem széled szét\" – jelentette ki Tyahnibok, aki szerint a törvény elfogadásával a hatalom az ellenzékiekre akarja áthárítani a felelősséget az országban uralkodó állapotokért.

Hasonló szellemben nyilatkozott Arszenyij Jacenyuk, a Haza párt frakcióvezetője is. „Ezzel a törvénnyel a hatalom megpróbálja felszámolni a Majdant\" – hangoztatta újságírók előtt a pártvezető. Mindkét ellenzéki politikussal egyetértett Vitalij Klicsko, az ellenéki Ütés (UDAR) párt elnöke.

„A régiópártiak egész nap próbálkoztak az amnesztiatörvény keresztülvitelével a parlamentben. Átnyomták rajta, és most azt követelik, hogy (a tüntetők) szabadítsák fel az összes utcát, vidéki adminisztrációt és a Majdant. Cserében elengedik azokat, akiket letartóztattak. Mit azt javasoljuk, hogy feltételek nélkül engedjék szabadon őket\" – mondta Klicsko, aki szerint a szóban forgó jogszabály „megnöveli a társadalom hőfokát\".

Az UNIAN hírügynökség szerint Tyahnibokhoz hasonlóan Klicsko is úgy vélekedett, hogy a parlament a házszabály megsértésével fogadta el az amnesztiatörvényt.

A Jurij Mirosnyicsenko, a Régiók Pártjának képviselője nevével fémjelzett amnesztiatörvény-javaslatot szerda éjjel vita nélkül és egészében fogadták el a képviselők, akik a többi benyújtott előterjesztésről – így az ellenzék indítványáról – nem szavaztak. A javaslat 232 szavazatot kapott a 450 fős törvényhozásban.

Előterjesztőjének elmondása szerint a jogszabály előírja a tüntetők által elfoglalt hivatalok – a helyi önkormányzatoknak, illetve a végrehajtó hatalom épületeinek – szabaddá tételét, és csak e feltétel teljesülése esetén részesülhet amnesztiában mindenki, aki tömeggyűléseken vett részt, és eljárás indult ellene, illetve már jogi szankciókat hoztak vele szemben.

Az ellenzék előre jelezte, hogy nem támogatja ezt az előterjesztést. Irina Herascsenko, az ellenzéki Ütés (UDAR) képviselője kijelentette: az ellenzék nem engedi, hogy „a politikai foglyok túszokká váljanak\" hivatali épületekért cserébe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés