
Németh Balázs tanácsvezető bíró az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A tanácsvezető bíró hangsúlyozta, hogy az első- és másodrendű vádlott az életfogytig tartó büntetésből a legkorábban 30 év múlva bocsátható szabadlábra.
Az ítélet szerint Pál Gábor negyed- és Bihari Csaba ötödrendű vádlott bűnös társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében, ezért előbbinek 5 évet, az utóbbinak 4 évet kell börtönben töltenie. Gergely Péterné hatodrendű és Antalik László hetedrendű vádlottat kétrendbeli bűnpártolás miatt – mint társtetteseket – vonta felelősségre a bíróság; az asszonyt 3 évi, a férfit 2 év 8 hónapi börtönre ítélte.
A bíróság a vádlottakat több évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlottaknak meg kell téríteniük az állam számára a 74 millió forint bűnügyi költséget is; így például Raffael Sándornak és Pál Gábornak 15-15 millió, míg Németh Győzőnek és Sztojka Ivánnak 14,5-14,5 millió forintot kell fizetnie.
| Raffael Sándor |
Németh Balázs bíró az ítélet indoklásaként elmondta: Raffael Sándor és társai 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál diszkójában kihívóan közösségellenes, provokatív magatartást tanúsítottak; minden ok nélkül belekötöttek a vendégekbe, majd megtámadták a békésen táncoló Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdázóját.
Németh Győző ütötte meg először a 211 centi magas, 130 kilós sportolót, Raffael Sándor pedig meglökte, s bekapcsolódott a verekedésbe Sztojka Iván, majd Pál Gábor és Bihari Csaba is. A védekező Marian Cozmát székkel is ütötték, üveget dobtak felé, Raffael Sándor pedig mögé került, s mint a bíró fogalmazott: „hátulról, orvul” vesén szúrta, s ekkor az „óriás termetű sportoló” a földre került. Már ez a késes orvtámadás „életellenes volt, a mozdulat élet kioltására alkalmas volt, s csak a véletlenek szerencsés összejátszása folytán maradt el a súlyos sérülés” – tette hozzá a bíró.
Indoklásában kitért arra is, hogy Cozmának igyekeztek segíteni kézilabdázó-társai, elsősorban Ivan Pesic, Uros Vilovski és Zarko Sesum.
A bíró rámutatott: Ivan Pesic egy sörösüveggel fejbe vágta Raffael Sándort, de az erősen vérző fejsérülését nem ő, hanem Németh Győző okozta a barátjának; Németh ugyanis egy székkel sújtott le a fekvő Cozmára, ám a szék „eltalálta” Raffael fejét is.
A kézilabdázók az alagsori diszkóból kimenekültek az utcára, ám a támadók követték őket, s Raffael Sándor azt ordította a többieknek: „gyertek, mert szétvágták a fejemet”. Németh Győző azt ordította a sportolók felé: „na, most gyertek, ki kér még”. Sztojka Iván pedig „gyertek, köcsögök” kiáltással állt az utcán bokszolóállásba.
A bíró elmondta: Marian Cozmát a társai – elsősorban Zarko Sesum és Uros Vilovski – a helyszín elhagyására akarták rábírni, de ő felháborodottan mutatta a támadóinak a szája szélét, s megindult feléjük. Raffael, Németh és Sztojka körbevették a sportolót, és ütni-rúgni kezdték.
A bíró rámutatott, hogy egyértelműen és következetesen csak Ivan Pesic kelt Marian Cozma védelmére.
Az indoklás szerint Marian Cozma „kaszáló mozdulatokkal” hatásosan védekezett három támadó ellen is, s miként a bíró fogalmazott: Raffael Sándor tudta, hogy a hatalmas termetű embert „csak eszköz használatával” győzheti le. „Az utcán már a halálos kimenetelt kifejezetten kívánva tört Marian Cozma életére” – fogalmazott a bíró.
Rámutatott: Raffael a sportolóval szemben állva „köríves csapással, jobbról balra, alulról fölfelé irányuló mozdulattal, nagy erővel és célzottan szíven szúrta” – a tánchelyiségben is már használt késsel – a szemközti épület falához szorított sportolót. A szúrás hatására Marian Cozma térdre esett, majd az időközben odaérkező Ilyés Ferenc kézilabdázó barátja fektette a földre, azt kiáltozva: „ne bántsátok\". Ennek ellenére az első- és a harmadrendű vádlott még kétszer fejbe és kétszer hátba rúgta a már mozdulatlanul fekvő Marian Cozmát.
| Németh Győző |
Ivan Pesic is igyekezett a sporttársához lehajolni, de ekkor Németh Győző a késével hátulról, orvul vesén szúrta a horvát kézilabdázót, majd a térdelőhelyzetben lévő Zarko Sesumot nagy erővel fejbe rúgta. Sztojka Iván ekkor kiabált az épületben maradt társaiknak, hogy „gyertek, mert a Csoki (Raffael Sándor) megvadult”. Az utcára tóduló férfiak Németh Győzővel és Sztojka Ivánnal az élen kergetni kezdték Uros Vilovski kézilabdázót, s ekkor hangzott el valakitől többször is az a kiáltás, hogy „vedd elő a pisztolyt” – mondta a bíró.
Az indoklás közben ekkor három vádlott – Sztojka Iván, Pál Gábor és Bihari Csaba – rosszul lett, kivezették őket a tárgyalóteremből, s a bíró szünetet rendelt el.
A bíró az indoklásában elmondta arra, hogy Németh Győző „tudatosan tört” Ivan Pesic életére, s a sportoló életét csak a gyors orvosi beavatkozással, az erősen roncsolódott veséjének eltávolításával lehetett megmenteni.
Indoklásában a bíró közölte, hogy Marian Cozma vére Raffael Sándor pólóján kimutatható volt, s mint mondta: „olyan közel állt a sportolóhoz, hogy a szúrás következtében Raffael pólójának jobb oldalára fröccsent Marian Cozma vére”. Kimutatható volt a kézilabdázó vére Sztojka Iván pólóján is.
Sztojka Iván ekkor közbeszólt, azt jelezve, hogy szerinte a cselekmény nem úgy történt, ahogy a bírótól elhangzott. Ekkor a bíró figyelmeztette arra, hogy neki most nincs megszólalási lehetősége. Néhány perc múlva azonban Sztojka Iván ismét közbeszólt, erre a bíró elrendelte, hogy azonnal és véglegesen vezessék ki a vádlottat a tárgyalóteremből.
| Sztojka Iván |
Németh Balázs a hatod- és a hetedrendű vádlottal kapcsolatosan az indoklásban azt hangsúlyozta, hogy bűnpártoló magatartásukkal igyekeztek segíteni Raffael Sándor és Németh Győző külföldre szökését. Elhangzott: Raffaelék a gyilkosság után Budapesten felhívtak egy ügyvédet, aki azt mondta nekik, hogy ha Raffael okozott sérülést, akkor neki kell elvinnie a balhét. Németh Győző ekkor jelentette ki, hogy „olyan dologba keveredtünk, amiért sok évet, de akár életfogytot is kaphatunk”. Raffael és Németh – Gergely Péternének, Raffael akkori élettársának segítségével – autót szerzett, Antalik László pedig pénzt adott (150 ezer forintot) a barátainak, sőt „előfutó autóval” ment velük a nyugati határig, Hegyeshalomig.
Az ügyész az ítéletet Raffael Sándor, Németh Győző, Sztojka Iván és Pál Gábor esetében tudomásul vette, míg a többi vádlottat illetően súlyosbításért fellebbezett. Gergely Péternét illetően indítványozta az azonnali előzetes letartóztatását is.
Raffael Sándor, Németh Győző és Sztojka Iván, valamint védőik enyhítésért, továbbá téves ténymegállapítás és a bűncselekmény téves minősítése miatt fellebbeztek. Pál Gábor, Bihari Csaba és védője enyhítésért, Gergely Péterné, Antalik László és védője felmentésért fellebbezett.
A bíró nem adott helyet az ügyész Gergely Péternére vonatkozó indítványának, így a hatodrendű vádlott szabadlábon maradhatott. Szabadlábra helyezte a bíróság Pál Gábort és Bihari Csabát, s mindkettőjükkel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az ügyész e bírói döntések ellen fellebbezett.
Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a Cozma-ügyben a végső döntést a Győri Ítélőtábla mondja majd ki.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!