Hirdetés

Élénk belpolitikai vita közepette új migrációs stratégiát fogadott el Lengyelország

Lengyelország

Az új migrációs stratégia szükségességét azzal indokolták, hogy Lengyelország nagyon rövid időn belül „kivándorló államból bevándorló állammá vált”

Fotó: 123RF

Négy baloldali koalíciós miniszter eltérő véleménye mellett elfogadta a lengyel kormány keddi ülésén az új migrációs stratégiát – közölték lengyel kormánypolitikusok a közösségi médiában.

MTI

2024. október 16., 09:282024. október 16., 09:28

Donald Tusk miniszterelnök az X közösségi felületen tett bejegyzésében „nehéz, de nagyon szükséges és várt döntésnek” nevezte a dokumentum jóváhagyását.

Anna Maria Zukowska, a kormánykoalíciós Baloldal frakcióvezetője szintén az X-en közölte: a stratégiát a négy baloldali miniszter ellenvéleménye mellett fogadták el. A kormányfő nem iktatta be a dokumentumba a Baloldal módosításait, amelyek az alkotmány betartásáról szóltak – fejtette ki Zukowska.

Hirdetés

A stratégiát Tusk a fő kormánykoalíciós erő, a Polgári Koalíció szombati gyűlésén jelentette be.

A terv egyik fő eleme a menedékjog ideiglenes regionális felfüggesztése lesz – jelezte.

A bejelentés élénk belpolitikai vitát váltott ki, a menedékjog felfüggesztésének tervét több civil szervezet, valamint a lengyel Helsinki Bizottság is bírálta.

Szymon Holownia, a lengyel parlament alsóházának (szejm) elnöke hétfőn kijelentette: a tervezet nem képviseli az egész kormánykoalíció álláspontját, a menedékjog „szent”, csak szélsőséges helyzetben lehetne felfüggeszteni.

A varsói kormányfői hivatal honlapján kedd este közzétett közleményben olvasható:

Idézet
amennyiben az állam stabilitását bevándorlási hullám veszélyeztetné, lehetséges lenne „átmenetileg és regionálisan felfüggeszteni a menedékkérelmek benyújtásának jogát”.

A bevándorlási politikában előtérbe helyezik az állam biztonságát, „szelektív megközelítést” alkalmaznak, vagyis részletesen szabályozzák a beutazási és tartózkodási elveket a külföldiek számára – írják.

A lengyel munkaerőpiacra való bejutásra vonatkozóan a stratégia olyan kritériumokat javasol, hogy a külföldiek a hiányszakmákban biztosítsanak utánpótlást, ugyanakkor ne okozzanak új potenciális kihívásokat a munkaerőpiac számára.

A dokumentumban a bevándorlók integrációjára is kitérnek.

Annak folyamata „nem befolyásolhatja hátrányosan a lengyelországi társadalmi kohéziót, ugyanakkor lehetővé kell tennie a bevándorlókban rejlő lehetőségek kiaknázását is” – írták.

A kormányfői hivatal előző, hétfői közleménye szerint a stratégia lehetővé teszi „Lengyelország prioritásainak meghatározását abból a szemszögből, amelyből őket az uniós szinten folytatott vitában bemutatják”.

A tervezet szükségességét azzal indokolták, hogy Lengyelország nagyon rövid időn belül „kivándorló államból bevándorló állammá vált”, jelenleg mintegy 2,5 millió külföldi él ott hosszú távú tartózkodás szándékával.

Maciej Duszczyk, a stratégia előkészítéséért felelős belügyminisztériumi államtitkár-helyettes hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádiónak elmondta: a menedékjog ideiglenes felfüggesztését rendkívüli, Lengyelország biztonságát veszélyeztető esetekben alkalmaznák.

A stratégia megvalósítása érdekében a külföldiek védelméről szóló két törvényt módosítanák. A parlamenti vita során, valamint az államfővel folytatandó egyeztetéseken azonban konszenzust kell elérni arról, hogy a menedékjog felfüggesztését mely feltételek között lehetne alkalmazni – tette hozzá.

korábban írtuk

Kitoloncolás, visszaküldési központok felállítása is terítéken van Brüsszelben
Kitoloncolás, visszaküldési központok felállítása is terítéken van Brüsszelben

Az Európai Bizottság az Európai Unióban illegálisan tartózkodók harmadik országba történő kitoloncolása jogi feltételeinek megteremtését sürgeti – derült ki az uniós testület szokásos napi sajtótájékoztatóján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés