
Továbbra sem nyugszanak a kedélyek Románia schengeni csatlakozása ügyében, miután a francia kormányszóvivő is bejelentette: Párizs a romaügy megoldatlansága miatt továbbra sem tartja felkészültnek Romániát és Bulgáriát arra, hogy a belső határellenőrzés megszűnése nyomán létrejött uniós övezethez csatlakozzék.
2013. szeptember 29., 09:382013. szeptember 29., 09:38
2013. szeptember 29., 14:322013. szeptember 29., 14:32
A Le Monde című baloldali francia napilap pénteken olyan összeállítást közölt, amelyben több francia város polgármesterét is megszólaltatta, az elöljárók pedig – függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldaliak – támogatják Manuel Valls belügyminiszter felvetését, miszerint a romániai és bulgáriai cigányokat haza kell küldeni. Maurice Vincent, Saint-Étienne szocialista polgármestere leszögezte: a romaprobléma nem a befogadásukra szolgáló eszközök számának növelésével oldódik meg, mivel ezen közösségek befogadására sem anyagi, sem pénzügyi, sem társadalmi források nincsenek. Rámutatott: olyan közösségekről van szó, amelyek nem beszélnek franciául, és kényük-kedvük szerint ütnek tanyát mind a maguk, mind másik számára veszélyes higiéniai és biztonsági körülmények között. Nancy demokrata-független uniós (UDI) polgármestere szerint a civilizálatlanság és a tolvajlások miatt minden olyan személyt haza kell küldeni, akinek rendezetlen a helyzete. Toulouse és Grenoble szocialista polgármesterei is azon a véleményen vannak, hogy a romák anarchikus táborverési szokásai „szörnyű helyzeteket” teremtenek, amelyeket már nem lehet helyi szinten kezelni, ezért az Európai Uniónak kell megoldást keresnie.
A helyzet lényegét Jean-François Copé, az ellenzéki, konzervatív Népi Unió Mozgalom (UMP) elnöke ragadta meg, aki Meaux városának polgármestereként leszögezte: mindenki egyetért Manuel Valls romákkal kapcsolatos kijelentéseivel, „ám ő nem azért van ott, hogy beszédeket tartson, hanem azért, hogy cselekedjen.” Leszögezte: sem Románia, sem Bulgária nem áll készen a schengeni csatlakozásra, és ezt – a németekhez és a hollandokhoz hasonlóan – ki kell mondani.
A román külügyminisztérium úgy reagált: a schengeni csatlakozás ügyét és a romaintegráció kérdését nem kellene a közelgő francia választási kampány témájává tenni. A bukaresti külügy hivatalos álláspontja szerint a cigányok felzárkóztatásának nincs semmi köze a schengeni csatlakozáshoz.
Titus Corlăţean román külügyminiszter közölte: pénteken New Yorkban találkozott francia kollégájával, Laurent Fabius-szel. Elmondta, egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok sokkal mélyebbek annál, hogy csupán ebben az egy témában merüljenek ki, ezért párbeszédre van szükség, valamint a kétoldalú hatósági együttműködés elmélyítésére. Ennek érdekében abban állapodtak meg, hogy a lehető leghamarabb találkoznia kell a két ország belügyminiszterének.
Megszólalt az ügyben Victor Ponta román kormányfő is, aki szerint a franciaországi kijelentések a választási kampányt folytató politikusok, egy részének képmutatását és demagógiáját bizonyítják, akik azt hazudják az embereknek, hogy a romaprobléma megszűnik, ha Romániát nem fogadják be a schengeni övezetbe.
A jelek szerint azonban nem csupán Párizs ellenzi Románia felvételét: a francia Journal de Dimanche szerint Hollandia, Olaszország és Spanyolország sem szívesen látná az országot a schengeni „klubban”.
Van azonban a francia kormányon belül olyan politikus is, aki másként gondolkodik. Cecile Duflot munkaügyi miniszter bírálta kollégáját, Manuel Valls belügyminisztert, aki arról beszélt: a francia és a roma életmód szöges ellentétben áll egymással, ezért a romák többségét haza kell küldeni Romániába. Duflot Francois Hollande államfő közbelépését sürgette – csakhogy az elnök egy bennfentes munkatársa szerint egy zártkörű találkozón szintén úgy foglalt állást, hogy a Franciaországba bevándorolt romáknak csupán egy szűk kisebbsége hajlandó integrálódni, ezért ő is egyetértett a belügyminiszterrel. A BVA közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet szombaton ismertetett a Le Parisien című fővárosi napilap, az is kiderül, hogy franciák 77 százaléka szintén egyetért a belügyminiszterrel.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!