
Fotó: Agerpres
2011. március 14., 08:222011. március 14., 08:22
Gondosan összeállított túlélőcsomaggal, bármikor menekülésre készen várja az esetleges újabb földmozgást a hétvégi katasztrófát tokiói munkahelyén átvészelő, nagyszalontai származású Kiss Lajos építőmérnök, aki tíz éve telepedett le a felkelő nap országában. Az alábbiakban közöljük a Krónikának elküldött személyes hangvételű élménybeszámolóját.
A Japánban bekövetkezett hatalmas földrengés másnapján, szombaton írom ezeket a sorokat, miközben fél szemmel a helyi híradásokat, továbbá a szemem sarkából az állólámpát figyelem, nem mozog-e ismét. Az utórengések száma jelenleg is igen magas még, ezért létfontosságú a tévében, valós időben leközölt földrengésjelzések figyelemmel követése. A képernyő jobb sarkában állandóan feltüntetik az ország térképét a legújabb szökőár-előrejelzéssel. Bár nem voltam katona, úgy érzem magam, mint a seregben, vagyis állandóan bevetésre (a mostani helyzetben menekülésre, ugrásra) készen. A lakásunk bejáratánál már a barátnőm által összeállított túlélőcsomag – viszont nagyon remélem, hogy nem lesz szükség rá.
Japán kedvesemmel együtt 2008 ősze óta Tokióban élek és dolgozom. Az ország egyik legnagyobb építőipari vállalatának vagyok a munkatársa, és a mostani földrengést éppen munkaidőben éltem át. Munkahelyem a japán főváros Sindzsuku (Shinjuku) nevű üzleti negyedének egyik felhőkarcolójában található, mely egyben a Taisei vállalat székházának is helyet ad. A több mint 50 szintes épület 11. emeletén tartózkodtam, amikor péntek délután 3 óra előtt rengeni kezdett a föld, s vele az épület is. Először azt hittem, hogy a pár nappal azelőtti földrengés egy kisebb utórengése, de sajnos hamar kiderült, hogy közel sem erről van szó.
Az épületet több mint 30 éve a vállalatunk tervezte és építette, földrengésbiztosra. A közelmúltban tovább fokoztuk a szerkezet biztonságát az új földrengésvédelmi szabványnak megfelelően. Ennek ismeretében ésszerűbb az épületben maradni földrengés esetén, mely tényre a katasztrófavédelmi biztos is felhívta figyelmünket a hangosbemondó-rendszeren keresztül. A sűrűn elhelyezett hangszórókból folyamatosan kaptunk tájékoztatást a fejleményekről.
Nagyon hosszúnak tűnő perceken keresztül rázkódott, majd folytatódott az épület vízszintes kilengésével. Az íróasztalom alatt kerestem menedéket. Nagyon megijedtem, kezeim még igen sokáig remegtek. Saját magam miatt is, de főleg a barátnőm, Mio épsége miatt aggódtam, mivel látva munkahelyének épületét, nemigen bíztam annak megfelelő földrengésvédelmében. A rengés után az ablakhoz siettem, ahonnan két szomszédos felhőkarcoló is látszik. Mindkettő legfelső szintje szabad szemmel is jól láthatóan jobbra-balra kilengett, valószínűleg több méterre is, a kb. 200 méter magas acélszerkezetek függőleges irányú, lassan hullámzó mozgása kíséretében.
Félelmetes, hihetetlen, ugyanakkor építőmérnökként egyben lenyűgöző is hasonlót élőben látni. Ilyesmit eddig csak számítógépes szimuláción láthattam, amikor diákkoromban a földrengésből származó erők magas épületekre gyakorolt hatásait modelleztük és földrengésbiztos épületek tervezésével ismerkedtünk.
Miközben néztem ki a 11. emeletről, ismét rengeni kezdett föld. Sajnos ez is az íróasztal alá kényszerített. Ekkor az épület függőleges irányban rángatózott, rázkódott, majd csak egyszerűen mozgott, az elsőhöz hasonlóan erős és hosszú ideig tartó rengés hatására. Érthető módon nyárfalevél módjára remegtem, s alig hittem a történteket. A Japánban eltöltött tíz esztendő alatt többször éltem át erősebb földrengést, de a mostanihoz egyik sem fogható.
A mobiltelefonomról sajnos nem tudtam hívást kezdeményezni, így földi vonalon próbáltam elérni a kedvesemet, aki mintegy tíz kilométeres távolságra tartózkodott tőlem. Nagyon féltem, hogy valami baja történt. A családját is mepróbáltam felhívni, mivel a földrengés által leginkább érintett részek közelében laknak, szerencsére kissé távol a csendes-óceáni partoktól. Sajnos senkit nem értem el telefonon. Nagy meglepetésemre az internet működött a számítógépemen, így több otthoni és itt élő barátommal is fel tudtam venni a kapcsolatot.
Majd többszöri próbálkozásra sikerült beszélnem a barátnőmmel, aki hál’ istennek jól volt. Közben nagy megdöbbenésemre néhány kollégám már visszament dolgozni, alig félórával a történtek után, miközben mások a mobiltelefonjukon követték a tévék legfrissebb híradásait. Nem japán munkatársaim hozzám hasonlóan viselkedtek, az internet segítségével próbálva kapcsolatot teremteni otthon, illetve itthon élő szeretteikkel, barátaikkal. Én még a történtek után két órával is remegtem, de ekkor már újra dolgoztam. A munkaidő lejártával mindenki azon törte a fejét, hogyan is juthat haza. A kötöttpályás tömegközlekedés, ami a tokiói helyváltoztatás alapja, meg nem határozott időre szünetelt.
Bérelt lakásunk alig több mint tíz kilométerre található a munkahelyemtől, így hosszas töprengés után gyalogosan vágtam neki a hazaútnak. Sokan mások is így tettek, míg messzebb lakó munkatársaim a munkahelyen maradtak. Ekkor Mio már útra tudott kelni busszal, s már otthon várt. A telefonomon működött az internet, így e-mailen keresztül tartottuk a kapcsolatot, melyeket némi késéssel, de megkaptunk. A gyalogosan hazainduló több ezer ember rendkívül fegyelmezetten viselkedett. Egy széles sugárúton haladva a vonattal amúgy félórás út gyalogosan, illetve futva két órába került. Este 11 órakor értem haza, a hidegben is leizzadva.
Egy kétszintes, könnyű, faszerkezetű társasház emeletén lakunk. A lakásban az elképzeltnél kissé kedvezőbb látvány fogadott: a rögzítetlen apróbb tárgyak szanaszét hevertek a padlón, de a nehezebb tárgyak, mint pl. könyvespolcok vagy a hűtőgép „csupán” helyet változtattak, a rengés több tíz centiméterre lökte őket arrébb. A kis kerekeken álló polcokról semmi sem esett le, s ezek a bútorok szinte az eredeti helyükön maradtak. Ez a kerekeshez hasonló megoldás a modern földrengésbiztos építkezés egyik alapja is. A padlón heverő tárgyak egyike különben egy falióra volt, mely 2 óra 50 percet mutatva megállt. Ez volt a földrengés hozzávetőleges időpontja...
Helyi idő szerint vasárnap estére szerencsére megtudtuk, hogy a barátnőm családja épségben van, de a hidegben sokáig maradtak áram nélkül, aminek hiányában sajnos nem tudtak fűteni. A közeli atomerőmű meghibásodása miatt hétfőtől az egész országra kiterjedő áramkorlátozásokat vezetnek be előre bejelentett, rövid időtartamokra. Az autópályák zárva, a nagy sebességű vonatok állnak. Tokióban viszont a közlekedés már helyreállt. Mindenki igyekszik felkészülni az elkövetkező napok valószínű áramszüneteire és az akár nagy erősségű utórengések hatásaira.
Kiss Lajos, Tokió
Izrael úgy véli, hogy a magas rangú iráni tisztségviselők és katonai vezetők ellen folytatott célzott likvidálási művelete „káoszt” szít az iráni rezsim vezetésében.
Az ukrán nagy hatótávolságú drónok már az orosz–ukrán határtól több mint 1500 kilométerre fekvő orosz Urál-vidéket is fenyegetik – jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára, volt védelmi miniszter kedden a tanács ülésén.
Még néhány óráig kérhető a levélben szavazók névjegyzékébe vétele az áprilisi magyarországi országgyűlési választásra.
Miközben Irán bosszút esküdött az országot de facto vezető Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője megölése miatt, egyértelművé vált, hogy a felkért országok nem kívánnak segíteni Washingtonnak.
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.